Csányi Sándor: nem jó ötlet devizakötvényt kibocsátani IMF-megállapodás előtt
Magyarország aláásná a hitelességét azzal, ha az IMF-hitelkeretről szóló megállapodás előtt megpróbálna eurókötvényt értékesíteni a nemzetközi piacokon – figyelmeztetett Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kedden a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. A bankvezér szerint a kormány végül meg fog állapodni a nemzetközi hitelkeretről, mert “ez mindenkinek az érdeke”.
Nem jó ötlet kibocsátani a devizakötvényt az IMF-megállapodás előtt – vélekedett a bankvezér. Egy ilyen lépés csökkentené a kormány hitelességét, amikor az IMF-hitelről szóló megállapodás szándékáról van szó – tette hozzá a hírügynökség beszámolója szerint. A tudósítás emlékeztet arra, hogy Magyarország eddig nem teljesítette a hivatalos tárgyalások megkezdésének előfeltételeit. Az elmúlt napokban pedig a piacok elkezdték büntetni Magyarországot a késlekedés miatt. A hírügynökség ennek kapcsán megjegyzi, hogy a 10 éves magyar kötvényhozam 9,03%-on is járt a keddi kereskedésben (a referenciahozam 8,82% lett). Az IMF-hitel döntő fontosságú Magyarország számára és a kormány végül megegyezik, mert ez a kormány és mindenki érdeke Magyarországon – mondta Csányi Sándor. A Financial Times beyondbrics nevű blogja szintén külön írásban foglalkozik a magyarországi eseményekkel. Megemlíti, hogy keddi ülésén változatlanul 7%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank, ami a legmagasabb az egész Európai Unióban. Az írás szerint most Budapesten az a legfontosabb téma, hogy megáll-e a saját lábán és EU/IMF-megállapodás hiányában kimegy-e a nemzetközi piacokra. A megszólaltatott elemzők szerint nagyon kockázatos lenne most egy devizakötvény kibocsátás, de a mostani kormány alatt sokszor a váratlan események következtek be – zárja cikkét az FT blogja.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t

OtthonTérkép mobilapp – Ne maradj le az árcsökkenésekről az ünnepek alatt sem!

A Kúria kimondta: érvénytelen a devizahitel – mégis tovább hajtják be a pénzt a családon
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Retail

Új korszak kezdődik a Media Marktnál, így alakul át a népszerű bolthálózat
A jövőben több szolgáltatás bevezetését tervezi a cég.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





