Gyárat avatott Mezőkövesden a Modine
5400 m2 alapterületi gyártócsarnokot avatott április 26-án a Modine Mezőkövesden. A nagyteljesítményű dízelmotorok és hajtóművek olajának hűtésére szolgáló hűtők és kipufogógáz –visszahűtők gyártásával foglalkozó cég beruházása a gazdasági kormányzat támogatásával és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével valósult meg. A 10 millió euró értékű fejlesztés 2015-ig 170 új munkahelyet teremt.
Az 1916-ban alapított amerikai cég 1993-ban lépett be az európai piacra. Ötleteiket mindig a piaci igények szerint fejlesztették tovább, a különböző piacok számára eladott hűtők és olajhűtők diverzifikációját hajtották végre, melynek eredményeként haszongépjárművek, építőipari és mezőgazdasági gépek valamint személyautók alkatrészeit is gyártják. Jelenleg több mint 8.000 munkavállaló dolgozik a Modine-nél. Hosszú távú kapcsolatot építettek ki a Ford-dal, a Daimler AG-vel, a BMW-vel, a John Deere-rel, a Caterpillar-ral is, továbbá olyan cégek rendszeres szállítója, mint a MAN, az Iveco, a Cummins, a Perkins, a ZF és a Voith.
Az elkövetkezendő öt évben a forgalom megduplázásával számol a Modine, s a mezőkövesdi dolgozói létszámot a jelenlegi 430 főről 600 főre kívánja bővíteni. Az emissziós normák szigorodásával a Tier4 és az EURO 6 szabványok követelményeit teljesítő motorok komponenseit gyártják majd az üzemben. Az új termékek a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően a kipufogógáz visszahűtését végzik majd Daimler, Deutz és MAN haszonjármű motorokban.
Tom Burke Modine elnök a gyáravatóra küldött üdvözletében hangsúlyozta és megköszönte a mezőkövesdi kollégák kemény munkáját és a kiváló csapatszellemet. Németh Zoltán, a mezőkövesdi gyár ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magasan kvalifikált és motivált munkatársakkal mind az amerikai, mind az európai menedzsment maximálisan elégedett.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





