Használt osztrák vezérlőkocsikkal bővíti járműparkját a GYSEV
ővül a GYSEV Zrt. járműparkja: a vasúttársaság három használt vezérlőkocsit vásárolt az Osztrák Szövetségi Vasutaktól (ÖBB) – közölte a GYSEV szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Rázó László tájékoztatása szerint az osztrák gyártmányú Schlieren típusú vezérlőkocsik a vonatok fordulóinál jelentenek könnyebbséget: a szerelvény mindössze néhány perc várakozás után visszaindulhat, hiszen a mozdonyt a vezérlőkocsiról is lehet irányítani.
A vezérlőkocsik elsősorban az ÖBB által is használt mozdonyok, így például a Taurusok irányítására alkalmasak. Normál kocsiként óránként 160, vezérlő üzemmódban 140 kilométeres sebességre vannak hitelesítve. A kocsik léghűtéses rendszerűek, berendezésüket, belső terüket még Ausztriában felújították – fűzte hozzá a szóvivő.
Már mindhárom vezérlőkocsi a GYSEV-nél van, szeptemberben a cég szakemberei felkészítik azokat a szükséges hatósági vizsgákra, közben zöld-sárga színt kapnak, majd várhatóan október elejétől állnak forgalomba – olvasható a vasúttársaság közleményében.
A fejlesztésnek köszönhetően rövidülhetnek a menetidők, a felszabaduló kocsikat a GYSEV a regionális közlekedésben használja, emellett lehetőség lesz a Schlieren-kocsik felújítási programjának felgyorsítására is – tájékoztattak.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás

Jöhet az áttörés az újlakásárakban és -finanszírozásban? – Minden szempár a társasházi építményjogon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





