Több száz kastély eladó az országban
Kisebb kúriák már 4-5 millió forintért vásárolhatók az országban, nagyobb kastélyok pedig több százmillió forintért, a kereslet azonban csekély irántuk – írja a Napi Gazdaság.
Több mint 250 felújításra váró kastély, családias jellegű kisebb kúria vár gazdára országszerte, melyek eladását az általános tőkehiány különösen napjainkban nehezíti meg, hiszen legtöbbjüknél nemcsak a felújítás, a funkciókialakítás, a folyamatos karbantartás, hanem a működtetés is számottevő tőkét igényel – olvasható a pénteki Napi Gazdaságban.
A gazdasági napilap szerint a kínálat bőséges, a nagyon lerobbant kisebb kúriaépületek akár már 4-5 millióért elérhetők, a jobb állapotúak ára pedig 30-40 milliótól 100 millió forintig terjed. A kastélyok ennél drágábbak, de ott is nagy a szórás az állapottól függően. Például szombathelyi, felújítandó, 1400 négyzetméteres, klasszicista stílusú kiskastélyt 49 millió, míg Komlón lévő, 2300 négyzetméteres, századfordulón épült, szintén felújításra szoruló grófi kastélyt 93 millió forintért lehet megvásárolni. Egy békésszentandrási, 560 négyzetméteres, felújításra váró kúriáért pedig mindössze 30 millió forintot kell letenni.
Számos önkormányzat a tulajdonában lévő kiskastélyt, kúriát a saját tőke hiánya, a pályázati lehetőségek kis száma és szigorú feltételei miatt évek óta a befektetőkben bízva szeretné eredeti állapotára visszaállítani és hasznosítani – írja a Napi Gazdaság.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





