Már látszanak a növekedés jelei a lakáspiacon
Már látszanak a növekedés jelei a lakáspiacon – mondta az FHB Bank üzleti vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Harmati László szerint az FHB-n kívül másik két banknál is elérhető, újonnan bevezetett kamattámogatott hitelkonstrukció új lendületet adhat a keresleti oldalon.
A lakásárak idén elérték mélypontjukat, ám 2012 első és második negyedéve között már növekedés tapasztalható – mondta az FHB Bank üzleti vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Harmati László szerint azért érdekes a 0,7 százalékos növekedés, mert időközben megindultak a végrehajtások. A szabadpiaci árértékesítéseknél is inkább nyomott árakról lehet beszámolni és a kínálati áraknál is ez látszik, de a növekedés első jelei már mindenképpen látszanak – tette hozzá.
A lakásárindex mellett azonban más pozitív jelek is tapasztalhatók – közölte Harmati László. Kifejtette: Az új lakásépítési engedélyek száma nagyobb volt, mint az új építések száma. Mindez alacsony szinten játszódott le, de azt jelzi, hogy a fejlesztők, az új lakást építő magánszemélyek jövőbe vetett hite a lakáspiaccal kapcsolatban megváltozni látszik.
Harmati László úgy vélte, hogy az FHB-n kívül másik két banknál is elérhető, újonnan bevezetett kamattámogatott hitelkonstrukció új lendületet adhat a keresleti oldalon. Ez egy olyan erőteljes mozgató erő, hogy az egyébként nyomott lakáshitel-piacon jó esetben duplázódást, pesszimistán pedig 50 százalék növekedést okozhat. A lakásforgalmon és a lakáspiacon új keresletet fog generálni úgy, hogy közben megmozgatja az önerőt is – vélekedett.
Az FHB Bank üzleti vezérigazgatója aláhúzta: egy idén felvételt nyert egyetemi hallgató szüleinek kamattámogatott hitelre lakást vásárolni már Budapesten is jobban megéri, mint négy évig bérelni egy ingatlant.
Harmati László szólt arról is, hogy idén eddig 10 százalékkal növekedtek a földárak Magyarországon. Az árnövekedésben azok a területek vezetnek, amely eddig leszakadóban voltak. Példaként említette az észak-magyarországi régiót és észak-alföldi régiót.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





