Figyelem! 15 milliós ötletpályázatot hirdettek!
Nyílt ötletpályázatot írt ki a Szépművészeti Múzeum a Városligetbe tervezett Múzeumi Negyed épületeinek elhelyezésére és az ezzel összefüggő környezetalakítási feladatokra.
A pályázat leadási határideje szeptember eleje, az eredményeket pedig október 3-án ismerheti meg a közönség. Az ötletpályázat összesen 15 millió forint díjazású.
A kormány július 2-án megjelent határozatával döntött az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesre vonatkozó koncepció második ütemeként a Városliget átfogó hasznosítási koncepciójáról. Ennek értelmében a Múzeumi Negyed létrehozásával összhangban, azzal egyidejűleg, a 2014–2020 közötti időszakban megvalósulhat a Városliget egészének megújítása, családi kulturális-szabadidős élményparkká történő átfogó fejlesztése, önálló turisztikai és szabadidős arculatának, márkájának kialakítása és az ehhez szükséges fejlesztések végrehajtása.
A most kiírt ötletpályázat a ligetben felépítendő múzeumi épületek (az Új Nemzeti Galéria – együtt a Ludwig Múzeummal –, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Fotográfiai Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum) optimális elhelyezését célozza. Ha többet akar megtudni a pályázatról, akkor kattitson ide!

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot

Visszaveszi Budapest egyik legértékesebb területét a XIII. kerület? Milliárdok és politikai csata a Margitszigetért

Teljesen megújul a Duna-part Szigetbecsén: új evezős központ, vizes játszótér és napelemes épület is készül

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




