A pénzt a biztonsággal azonosítják
Az emberek többségének a pénz a biztonságot jelenti, de van, aki a hatalmat, vagy éppen a függetlenséget társítja hozzá – az ING Biztosító felmérése szerint. Az is kiderült, hogy a megtakarítások az emberek többségét boldogabbá és elégedettebbé teszik.
A válaszadók többsége, pontosan 53% százaléka számára a pénz a biztonságot jelenti, a megkérdezettek negyede úgy gondolja, hogy erőt és hatalmat nyújt, míg a többiek függetlenséget, szeretetet, vagy egyéb dolgot társítanak hozzá – derül ki az ING Biztosító legfrissebb nemzetközi, mintegy ezer fő részvételével készült felméréséből. Az eredmények szerint azok, akiket a biztonságérzet motivál a pénzzel kapcsolatban, a nyugalmat és a szeretteik védelmét tartják leginkább szem előtt. Akiknek a hatalom jut eszébe a pénz említésekor, azok a státusz megtestesítőjeként tekintenek a vagyonra, míg, akiknek a szeretet ugrik be els őként, rendszerint ajándékokra költenek szívesen érzéseik kifejezéséhez.
Az érzelmeink és a különböző viselkedésmódok természetesen azt is meghatározzák, hogy hogyan takarítunk meg, hogyan költünk a rendelkezésre álló összegből, vagy éppen milyen befektetésekben fialtatjuk tovább keresetünket. De vajon boldogabbak lennénk, ha több pénzt tehetnénk félre? Az ING Biztosító kutatása erre is kereste a választ és nem meglepő módon a válaszadók majdnem kétharmada határozottan állította, hogy elégedettebb lenne, ha többet tudna megtakarítani. A válaszadók szerint pénzen természetesen nem vehetjük meg boldogságunkat, de a megtakarításokon keresztül megszerzett komfortérzetet szívesen társítják a felszabadultság érzésével. Ez az európai lakosságra fokozattan igaz: a megtakarított összeg növekedésével arányosan magasabb mértékben elégedettek az életükkel.
Természetesen a pénzen kívül még számos módja van a boldogság növelésének. Az olyan egyszerűnek tűnő elfoglaltságok, mint a családunkkal és a barátainkkal eltöltött idő bővítése, a különböző élmények – utazás, koncert –, valamint újabb tevékenységek felfedezése az anyagiaknál is több örömöt nyújthatnak a mindennapokban.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást

Hatalmas fordulat a magyar lakástulajdonosoknál: évek óta nem látott dolog indulhat el az ingatlanpiacon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





