Nem lesz e-útdíj a személyautókra
A személygépkocsikra az e-útdíj bevezetése után is az e-matricás rendszerben vásárolható meg az úthasználati jogosultság. A használatarányos díjfizetés esetleges kiterjesztésére nincs kormányzati szándék vagy terv, ilyen döntésnek még csak az előkészületei sem zajlanak – írja közleményében a fejlesztési tárca.
A technikai lehetőség jelenleg is fennáll, az e-útdíj rendszer elméletileg akár több járműkategóriát is képes lenne kezelni. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár egy napilapnak adott interjújában ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a személygépkocsik után kötelező jelleggel semmiképpen nem kell majd használatarányos útdíjat fizetni – tisztázza a helyzetet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya a kiadott közleményében.
Az önkéntes csatlakozás lehetőségét is akkor érdemes megvizsgálni, ha erre tömeges igény mutatkozna. A kisebb távolságokra utazó, eseti felhasználó autósoknak jobban megérheti a számukra drágább átalány helyett csak a díjköteles hálózaton megtett kilométerek után, kevesebbet fizetniük. A kiterjesztés legfeljebb középtávon, a már működő e-matricás rendszer párhuzamos fenntartása mellett valósulhatna meg. Jelenleg azonban ilyen irányú kormányzati törekvések nincsenek, a személygépkocsik az útdíjat továbbra is a megszokott módon fizethetik.

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





