Sólyom Airways a Liszt Ferenc repülőtéren bérel irodát
Az új magyar légitársaság a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren bérel irodát.
Birtokba vette szerdán az új magyar légitársaság irodáját a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
A Sólyom Airways a napokban hat repülőgép lízingelésére írt alá szerződést Londonban, az első gép még augusztus 20-a előtt Budapestre érkezik. A jegyek értékesítését még augusztusban megkezdik.
Vágó József, a cég vezetője elmondta, ugyan a Sólyom Airways 6 repülőgéppel indul el még az idén, de 2017-re már 50 gépes flotta szerepel a terveikben. Charterjáratok és menetrend szerinti járatok indítását is tervezik, elsősorban európai, azon belül pedig alapvetően nyugat-európai célpontok felé.
A hat repülőgép üzemeltetéséhez a kezdéskor 350-400 munkatárssal kell rendelkezniük, de egy hónapon belül 700-ra növelik alkalmazottaik számát. Az utaslétszámot 2014-ben 3 millió, 2017-re pedig már 8 millió utasra becsülte.
A légitársaság vezetője a cég hátteréről azt állítja, egyesült arab emirátusokbeli és ománi befektetők finanszírozzák a működést, de maga a Sólyom Airways három magyar magánszemély tulajdonában van, ők hárman finanszírozták – több száz millió forintos beruházással – a társaság eddigi indulását és működését. Kiemelte, hogy a társaságban az államnak “semmiféle közreműködése nem volt eddig, és nem is lesz (…), az állam nem lesz tulajdonos”.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Otthon

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület – de jöhet még meglepetés

Kiadó fejlesztőközpont a XVIII. kerületben – tökéletes választás gyermekekkel foglalkozó intézményeknek

Új arculattal erősít a lakástakarék-piacon a Fundamenta – Megújult logó a 360 fokos lakhatási szolgáltatáspaletta jegyében

Megugrottak a Befektetői Ingatlaneladások, Nő az Ingatlankínálat – Az Otthon Start Program új mozgásokat indított a piacon
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
