Háromoldalú egyeztetés kellene a devizahitelesek ügyében
A pénzügyi jogok biztosa szerint háromoldalú egyeztetés kell a devizahitelek ügyében, a kormánynak szerdai ülésén célszerű meghatározni a kereteket, és ez alapján kellene megkezdeni a háromoldalú szakmai egyeztetéseket a kormányzat, a bankok és a hitelesek képviselőinek.
Doubravszky György erről az MR1 180 perc című műsorában beszélt hétfőn reggel.
A pénzügyi biztos szerint elvi megoldásra lenne szükség, amiből az következik, hogy annak nem csak a lakáshitelekre kellene kiterjednie.
Hangsúlyozta, hogy az emberek nem adósmentő csomagot várnak, hanem azt, hogy a bankok elszámoljanak. Egyben megerősítette, hogy a hitelesek részvétele nélkül nem lehet megoldást találni, mint mondta, ebben egyetértettek a Civil Összefogás Fórum elnökével tartott találkozójukon is a napokban.
Hangsúlyozta azt is, hogy a Kúria döntése után, most a bankoknak sürgős, hogy valami történjen. Első lépésként szerinte moratóriumot kell elrendelni a tárgyalások idejére, ezt kell követnie egy elvi megállapodásnak, majd hatástanulmányok elkészítése után kell kidolgozni a megállapodás gyakorlatba való átültetésének módját.
Álláspontja szerint figyelembe véve az elmúlt években a bankok által az országból kivitt profitot, az ügyfelek és a bankok között megoldható a probléma, an
élkül, hogy az csőddel fenyegetné a hitelintézeteket. Ehhez nincs szükség költségvetési forrásra, az adófizetők pénzének bevonására.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





