Mélyrepülésben az építőipar
Áprilisban az építőipari termelés 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a magas- és mélyépítés volumene egyaránt csökkent – közölte a KSH.
Az áprilisban kötött új szerződések volumene 71,4 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Az épületek építésére kötött szerződések volumene kétötödével, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 91,9 százalékkal nőtt, részben a 2011. áprilisi rendkívül alacsony bázis, részben pedig a kommunális beruházásokra, árvízvédelmi munkákra, vasút- és útfelújításra kötött szerződések eredményeként. Az április végi szerződésállomány volumene 11,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A vártnak megfelelő, de lassuló ütemű csökkenésből arra következtetünk, hogy a zuhanás szeptember-október tájékán megállhat, vagyis őszre éri el a mélypontot az építési szektor – kommentálta a KSH adatait a Napinak Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke, s mint hozzátette, az ÉVOSZ az egész évre továbbra is 7-10 százalékos visszaeséssel számol. Koji László kiemelte: a tapasztalatok szerint egyébként minden egyszázalékos termeléscsökkenés 1000-1400 dolgozó munkalehetőségét veszi el. Vagyis éves szinten újabb 10-14 ezer alkalmazottal csökken az építőipari munkavállalók száma. Nagy kérdés egyelőre, hogy a mélyponton hosszas stagnálás következik be vagy elindul a lassú növekedés – vetette fel Koji. Az áprilisi új szerződések állományának markáns növekedése kapcsán megjegyezte, még nem lehet tudni, hogy ez igazi fordulópontot hoz-e az ágazat munkaellátottságában, mindenesetre ebben jelentős szerepe lenne a még lehívható, mintegy ezermilliárdnyi uniós forrásból megvalósítható fejlesztéseknek.
Két, spekulatívan indított irodaház csaknem egyszerre érte el a szerkezetkész állapotot a Váci úti irodafolyosón, illetve annak térségében. A belga Atenor-csoport többüteműre tervezett Váci Greens elnevezésű épületének első fázisa 14,5 ezer négyzetmétert kínál, míg a Skanska Green House irodaháza 17,8 ezer négyzetméterre vár bérlőket.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Villámgyorsan kifulladt az Otthon Start-láz Érden – eltűntek a legnépszerűbb házak, megállt a piac

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Nem hiszed el, mivel spórolnak most a társasházak – az új trend már Magyarországon is elérhető
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





