Demján: a külföldiek markában van az ország
Egyértelműen javították a hazai befektetői környezetet a kormány megalakulása óta hozott gazdaságpolitikai intézkedések – mondta a Portfolio.hu-nak és más sajtótermékeknek adott pénteki nyilatkozatában Demján Sándor nagyvállalkozó.
A Gránit Bank tegnapi bemutatása apropóján Demján kifejtette: akkor egészséges egy ország, ha bankszektorának legalább fele hazai tulajdonban van.
Mivel a “bővített újratermelés” kora jöhet hazánkban, szerinte a mostani a legjobb időszak arra, hogy valaki bankba fektessen. Úgy vélte, az “arcnélküliség” mellett fel kell számolni azt a jelenlegi állapotot is, melyben “nyolc-tíz kötvénytulajdonos markában az ország”. A munkahelyteremtéshez szerinte állami vállalatok alapítására is szükség van.
Bármelyik gazdasági válságról is beszéljünk, ennek elmúltával a bankok és az ingatlanpiac mutatják a legnagyobb növekedést – indokolta bankvásárlásának időpontját Demján Sándor. Mint ismeretes, a nagyvállalkozó érdekeltségébe 2010-ben a Wallis (korábban a német WestLB) tulajdonában álló Milton Bank megvásárlásával került a ma már Gránit Bankként működő pénzintézet.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Zöld otthonok, városi kényelem – négy projekt, ahol a jövő már ma épül
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Végre járható lesz a Flórián téri felüljáró – de jön a feketeleves: újabb lezárások bénítják majd a várost!

Felrobbant a lakáspiac: lakásonként 10 milliós büntetést kaphatnak a fejlesztők az Otthon Start miatt!

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





