A GLP a megújult ZenGardenbe költözik
A GLP Hungary, a világ egyik vezető logisztikai raktár és disztribúciós park befektetője és fejlesztője a ConvergenCE tulajdonában álló, megújuló ZenGardenbe költöztette központi irodáját.
A ZenGardent, Bel-Buda emblematikus irodaházát (amely korábban Central Business Center néven lett ismert), a ConvergeCE a közelmúltban jelentősen felújította. Az új arculatú épület közösségi terei látványosan átalakultak, üzemeltetési hatékonysága nőtt.
Kerekes István, a GLP magyarországi ügyvezetője a költözést így kommentálta: „A 2020-as év nagy változásokat hozott a világ és a mi számunkra is. Több mint tíz éves magyarországi sikeres működésünket követően a GLP júliusi akvizíciója egy új korszakot nyitott, amelyhez inspirálóbb környezetre is szükségünk volt. Új irodánk lehetővé teszi, hogy folytassuk a piaci növekedést, és kimagasló megtérülést biztosítsunk befektetőink számára.”
„Nagyon örülünk, hogy a GLP Hungaryt a bérlőink között üdvözölhetjük. Az, hogy a ZenGarden mellett döntöttek, folyamatos fejlődésre való törekvésünk értékes visszajelzése. Nagyszerű látni, hogy az épület újrapozícionálására tett erőfeszítésünk jelentős eredményeket ért el. Nemcsak nagy presztízsű új cégek érdeklődését keltette fel, de a meglévő ügyfeleink is értékelik a magasabb szintű bérlői élményt.” – tette hozzá Papp-Vas Dóra, a ConvergenCE bérbeadási igazgatója. „A ConvergenCE nemcsak az épület tulajdonosa, hanem a kapcsolódó bérleti, ingatlankezelési és projektmenedzsment feladatokért is felel. Projektjeink sikere integrált vagyongazdálkodási szakértelmünknek köszönhető.”
A II. kerületi, kiváló elhelyezkedésű ZenGarden mintegy 10.000 négyzetméter irodaterülettel, 156 parkolóhellyel, egy Spar szupermarkettel és saját étteremmel rendelkezik. A felső emeletekről káprázatos panorámát nyújtó épület 800 négyzetméteres csendes, zöld kerttel büszkélkedhet, melynek „zen” hangulatú kialakítása hamarosan befejeződik.
Tovább a teljes cikkre
Új építésű lakások Budapesten: 4 különböző életstílus, 4 kiváló lakópark
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Brutális lakástámogatási trükk jön szeptembertől – így lehet belőle milliókat nyerni, ha jól kombinálsz!

Új lakástámogatás robban a közszolgákra – Akár az egész hitelt is kifizetheti helyetted az állam!

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
