Épülnek a lakások vidéken is!
Vidéken, a megyei jogú városokban idén a második negyedévben 36 társasházi lakásprojekt indult el, 24 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában – közölte az Otthon Centrum.
Az ingatlanközvetítő hálózat vidéken, a megyei jogú városokban végzett felmérése szerint a kínálati árak is nőttek: a 661 ezer forintos négyzetméterár 9,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi átlagárnál.
Debrecenben alakult ki a legmagasabb kínálati átlagár, négyzetméterenként 871 ezer forint, ezt követi Veszprém, illetve Sopron négyzetméterenként 754 ezer, illetve 720 ezer forintos árszinttel. A legdrágább vidéki lakásprojekt is Debrecenben található, amelynek kínálati ára elérte a négyzetméterenkénti 1,5 millió forintot és a megyei jogú városok öt legdrágább projektje közül négy is a városban épül.
Az új építésű lakások kínálati átlagára alapján a megyei jogú városok közül a legolcsóbb Hódmezőváráshely, négyzetméterenként 438 ezer forint, de a lista végén található még Békéscsaba, illetve Nagykanizsa is, ezekben a városokban 458 ezer, illetve 481 ezer volt a négyzetméterenkénti átlagár.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a tavalyi és az idei júniust összehasonlító felmérés abban megegyezik, hogy mindkét időszakban ugyanabban a három városban épült a legtöbb lakás, illetve a legtöbb projekt: Szeged, Győr, Debrecen.
A három városban tavaly 126 projektben 4173 lakás épült, míg idén 112 projektben 3331. A legkevesebb lakásprojekt Szekszárdon, Békéscsabán és Hódmezőváráshelyen volt, ahol városonként csak két-két beruházás volt ismert a felmérés időpontjában, míg Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs négylakásosnál nagyobb épülő társasház.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





