2020-ban 12 százalékkal kevesebb lakóingatlan adásvétel volt

Tavaly decemberben országosan 10 354 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 73 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Az előbbi adat okán teljes lett a 2020-as év: a Duna House becslése szerint 131,46 ezer lakóingatlan adásvétel történt tavaly, 12 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Az újévben azonban nem kizárt, hogy újra elérjük a tavalyelőtti, majdnem 150 ezres szintet, már csak azért is, mert a 2020-as március, április, májusi forgalom majdnem 40%-kal volt kisebb az előző évinél.

A 2019-es adatnál valamivel, egészen pontosan 2%-kal, erősebb volt a december a lakóingatlan piacon a Duna House becslése alapján. A 2020-as esztendő utolsó hónap10354 tranzakciót hozott, így összességében a tavalyi negyedik negyedév a 2019-es adatokkal szinte megegyező adás-vételt hozott Magyarországon.

Éves szinten az ingatlanközvetítő vállalat összesítése alapján 131460 tranzakcióval zárt a piac, amely 12%-os visszaesést jelent 2019-hez képest. (A végleges NAV, KSH adatok majd hónapokkal később lesznek elérhetők, a Duna House becslése azonban évről-évre jól követi, tippeli a hivatalos adatokat – a szerk.)

Az elmaradást a COVID első hulláma alatti társadalmi korlátozó intézkedések okozták, a március, április, májusi forgalom majdnem 40%-kal volt kisebb az előző évinél, a mélypontot április jelentette közel 60%-os elmaradással.

Januártól viszont – a kormányzati otthonteremtési támogatásoknak is köszönhetően – aktív keresletet vár a Duna House (DH), amely a tranzakciók számának növekedésével is járhat. Az új esztendőben a DH előrejelzése szerint a tranzakciók száma a 130-150 ezer közötti sávban fog elhelyezkedni.

A jelzáloghitel piacot is rendszeresen méri, becsli a DH. E szerint a novemberi hónaphoz hasonlóan decemberben is 73 milliárd forint lakáscélú hitelt becsült a Duna House, amely az elmúlt évnél 6%-kal gyengébb volument mutatott az 2020-as év utolsó hónapjában.


Éves összegzésben azonban az MNB tényadatai (1-10.hó) és a Duna House becslése (11-12.hó) alapján a tavalyinál 4 milliárd forinttal erősebb jelzáloghitel-piac realizálódott 2020-ban, ami nem túl számottevő, mintegy 1%-os növekedést jelent.