Egy 350 millió dolláros csodapalota

Akár sorozatot is indíthatnánk (meglehet, nem is lenne olyan rossz ötlet) a médiamágnások házairól, aminek kétségkívül egyik gyémántja lehetne a sajnos idén elhunyt Jerry Perenchio otthona, amit most csekély 350 millió dollárért árulnak.

Egy amerikai tévéhálózat elnöke persze nem lakhat holmi egyszerű házban (A. Jerrold Perenchio a Univision atyaúristene volt nagyon sokáig), de azért ez a 4 hektáros birtokon fekvő palota még ezen a szinten sem csekélység.

A házban (elnézést, hogy „leházaztuk”), szóval a 2500 négyzetméteres főépület mellett van egy szerény, alig 550 négyzetméteres vendégház is, ha esetleg utóbbinak a felét megkaphatnánk, már elégedettek lennénk…

A 350 millió dolláros ár annyira nem mindennapos még az Egyesült Államokban sem, olyannyira, hogy jelenleg ez a legdrágább eladó magánház az egész országban.

A házat az 1930-as években építtette egy ingatlanfejlesztő, ajándékul a feleségének. Apait-anyait beleadott, de vagy nem ismerte a feleségét eléggé, vagy az asszony nagyon haragudhatott rá, mert annyira utálta a sok csicsát, hogy sosem költözött be.

Így aztán a hatalmas ház egészen az 1940-es évekig üresen állt, amikor a hotelmágnás Arnold Kirkeby megvette. Az ő családjáé volt egészen 1986-ig, amikor jött Jerry Perenchio, és hozta magával a kor egyik kiemelkedő lakberendezőjét, a francia Henri Samuelt, akinek ügyfelei között olyanok voltak, mint a Vanderbilt- és a Rothschild-család és jó pár millió dollár elköltésével kicsit feldobták az ingatlant.

Időközben azért Jerry Perenchio vásárolgatott is a környező telkekből, az egyik legutolsó vétele az a birtok volt, melyen Ronald és Nancy Reagan élt előtte, ezt 2016 januárjában vette meg 15 millió dollárért.

Egyebekben pedig van itt minden, ami elképzelhető, a szokásos bálterem, borospince, hatalmas étkező, szalon és hálószobák mellett 50 méteres medence, úszóház, amit egy lift és folyosó köt össze a főépülettel.

Van emellett kivilágítható teniszpálya, csodás kertek (amihez azért kell vagy fél tucat kertész, aki rendben tartja), és egy földalatti garázs, ahol nagyjából 12 autó fér el.

(Fotó: hiltonhyland.com)