Befejeződik a győri társasház korszerűsítési program
Őszre befejeződik az eddigi, legnagyobb léptékű, győri társasház korszerűsítési program. Közel 5 milliárd forintból csaknem háromezer lakás újul meg a Rába-parti városban – mondta Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden, Győrben, az egyik felújítás alatt álló társasház előtt.
Az Otthon melege program 2015-ben indult, amelyet társasházak energetikai korszerűsítésére hirdetett meg kormány. A 60 lakás alatti társasházak felújítására szánt támogatás keretösszege 11 milliárd forint volt, ebből 2,3 milliárd Győrbe került – emelte ki Kara Ákos. Hozzátette: az összes nyertes pályázati forrás közel 20 százalékát jelenti ez. Borkai Zsolt polgármester arról beszélt, hogy a program szerint a korszerűsítési költségek felét a kormány adja, míg a másik felét a lakók. Az országban egyedülálló módon a lakókra jutó összeg közel felét a győri önkormányzat átvállalta. Ez 1,1 milliárdot tesz ki a mintegy 5 milliárd forintba kerülő felújítási összegből – hangsúlyozta a városvezető.
Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések nemzeti biztosa kifejtette, hogy ez egy komplex felújítás, amely a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, illetve a fűtéskorszerűsítést takarja. Ezek együttes megvalósulása pedig hozzájárul a lakások energia-megtakarításához, valamint piaci értékük emelkedéséhez. A győriek egynegyede panelekben él – fűzte hozzá Simon Róbert Balázs. Az Otthon melege program utolsó szakaszába lépett Győrben. A 2015-ös kiírás után tavaly kezdődtek el a munkálatok, és október végére fejeződnek be.
Áremelkedés? Megelőzhető, ne maradj le az ingatlanpiaci boomról! Exkluzív lakások a Palota Ligetben!
Iroda
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Raktár
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Otthon
Fantasztikus adventi akció: már csak 3 napod maradt!
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
NE MARADJ LE! Az ingatlanpiac legjobb ajánlatai karácsonykor is csak egy kattintásra vannak!
Forradalmi városfejlesztési terv: Karácsony és Vitézy közösen alakítanák át Rákosrendezőt – Nézd meg, mit terveznek!
Dizájn
Lepusztult házból varázsoltak csodás otthont – Előtte-utána fotókon az átalakított házak
Így lesz pormentes és tiszta a radiátor: sokkal hatékonyabb lesz így a fűtés
7 dolog, amit fogkefével csodálatosan tisztává varázsolhatsz – Csillogni fognak
Sokkal könnyebb a takarítás a 20/10-es szabállyal – Rendkívül hatékonyak, akik élnek vele
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Szabi optimalizálás 2025-ben: vegyél ki 25 napot és nyaralj 61-et!
Egyre többen hagyják ki a céges karácsonyt, nehogy hülyeségeket csináljanak részegen
Ezek most a világ legjobban fizető cégei: álomfizetés, álomjuttatások, sok szabi
Ömlik a pénz a gazdag családokhoz, közben egyre kevesebb gyerek születik
Retail
Cáfol a Shein: nem nyitottak üzletet Magyarországon
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.