A MádiLáncos Studio nyerte az Arena Corner belsőépítészeti tenderét

A magyar irodapiac ikonikus ingatlanegyüttese, az Arena Corner első nagy megújítási programja 2018-ban fejeződött be, hogy az irodaház a legújabb munkahelyi trendek megjelenítésével biztosítsa versenyképességét. A CPI Hungary tulajdonában álló, kiváló tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező komplexumban a felújítási program idén a második fázissal folytatódik.

Az összesen csaknem ezer négyzetméternyi közösségi és kiszolgáló terek kialakítására és felfrissítésére kiírt belsőépítészeti tendert a MádiLáncos Studio nyerte el. A kivitelezési tervek elkészülte után a munkálatok 2021 második felében fejeződnek be.

A 2006-ban épült három irodatoronyból álló, 29 ezer m2-es Arena Corner átadása óta a magyar irodapiac meghatározó épületegyüttese, amely a nemzetközi bérlők körében nagy népszerűségnek örvend. Az elmúlt 10 évben folyamatosan telt házzal működő irodakomplexum sikerét annak köszönheti, hogy az ikonikus irodaépületben presztízs a vállalatok számára irodát bérelni, az egyes tornyokban kiváló lehetőség nyílik nagy alapterületű, open space jellegű munkahelyek, cégközpontok kialakítására nagybérlők számára is, valamint az irodaház kiváló lokációban a főváros sport- és kereskedelmi központjában helyezkedik el, amely gépkocsival és tömegközlekedéssel – többek között metróval – is remekül megközelíthető.

 

A tulajdonos CPI Hungary néhány éve határozta el, hogy a legújabb irodatrendek figyelembevételével felújítja a komplexum közös területeit. 2018-ban az átfogó munkálatok első ütemében a főépület lobbyjának felújítására került sor, ennek köszönhetően ma már egy letisztult, tágas és kényelmes belső közösségi tér fogadja az ide érkező bérlőket és vendégeket. A közös használatú terek tökéletesen harmonizálnak az Arena Corner dinamikusan alakítható, rugalmas bérleményeivel. Megújult az épület gépészeti rendszere is, illetve tavaly a biztonságos munkakörnyezet biztosító intézkedéseket is bevezették.

Idén a felújítási program a második fázissal foglalkozik, ennek keretében a CPI összesen csaknem ezer négyzetméteren újabb közös terek esztétikai és funkcionális megújítására helyezi a hangsúlyt. A főépületben az átalakítások érintik az éttermet, a kávézót és a konyhát, amelyek egy új közösségi helyszínt alkotva még színvonalasabb szolgáltatásokat nyújtanak majd a bérlőknek.

 

Továbbá a Kerepesi úti épületszárnyban a korábbi székház jellegű használat után egy több-bérlős rendszerre történő átállás miatt megújítják a fogadóteret és a liftek előterét, amelyet majd az ideérkező új bérlők is aktívan használhatnak. A lobby átalakítása illeszkedik az irodaház általános arculatához, emellett itt lesznek a Humán Innovációs Program helyiségei, valamint innen lesz biztosított a belső kertkapcsolat a torony bérlői számára. A megújuló, tágas terek a legújabb trendként hódító rugalmas munkakultúrákat is segítik, hiszen kiváló helyszínt biztosítanak a munkaközi szünetek eltöltéséhez, illetve informális megbeszélések lebonyolításához.

A belsőépítészeti felújítási tendert a Mádiláncos Stúdió nyerte, majd a teljes koncepció és kivitelezési tervek elkészülte után megkezdődhet a munka, amely várhatóan szeptember elejére fejeződik be. A nyertes vállalat a magyar ingatlanpiac meghatározó szereplője, amely számos Az Év Irodája versenyen elnyert díjjal büszkélkedhet. A MádiLáncos Studio jelentős tapasztalatokkal rendelkezik irodaházak bérleményeinek és közösségi tereinek kialakításában, így biztosak lehetünk abban, hogy az Arena Corner felújításának második fázisa is látványos és világszínvonalú közösségi helyszínekkel gazdagítja az irodaházat.