Újbuda: 2,4 milliárd forintból 33 panelház újul meg
A Panelprogram keretében 2,4 milliárd forintból az elkövetkező három évben 33 panelház újul meg Újbudán. A több mint négyezer lakást érintő, állami támogatással megvalósuló felújítás keretében az idén tíz, jövőre 12, míg 2008-ban további 11 panelházat újítanak fel.
A 2,4 milliárd forintot egyenlő arányban az állam, az önkormányzat, illetve a lakóközösségek állják – áll Újbuda önkormányzatának közleményében.
A pályázat értelmében ugyanis a lakóközösségek saját forrásához az illetékes önkormányzat és az állam is ugyanannyi támogatást ad, azaz a házaknak a teljes összeg harmadát kell saját forrásból, vagy a Panel Plusz program keretében államilag garantált hitelből fedezni. Az önkormányzat által erre a célra elkülönített 810 millió forint még emelkedhet.
Mivel az önkormányzati és állami támogatás aránya meghaladja a beruházás 50 százalékát, így az épületeknek közbeszerzést kell kiírni, így az értékhatárra vonatkozó rendelkezés miatt kellett három évre ütemezni a felújítást.
A 2005-ös pályázatra jelentkező 33 ház a külső hő- és vízszigetelésre, a homlokzat felújítására, néhány közösség pedig az ablakok cseréjére is pályázott – mondta Domonkos Csaba, az önkormányzat szóvivője, hozzátéve, a 2006-os pályázatot hamarosan meghirdetik, így Újbuda valamennyi panelépülete jelentkezhet a támogatási programra.
Ismertetése szerint az önkormányzat jövőre is biztosítja a felújítási összeg egyharmadát az épületek számára, és lakásonként pár ezer forint értékben ismét támogatást nyújt a pályázati részvétel költségeinek csökkentésére is.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
