Új uszoda épül Újpesten
Tulajdonosi hozzájárulást adott a Fővárosi Közgyűlés egy új újpesti uszoda építési engedélyének megszerzéséhez szerdán. A beruházás csaknem egymilliárd forintba kerül.
Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), a IV. kerület polgármestere azt mondta: Újpestnek volt egy gyógyfürdője, amelyben 2005-ben üzemidő-csökkentést hajtott végre a szocialista vezetés, 2007-ben pedig bezárta. A létesítmény műszakilag alkalmatlan a működésre, állapota annyira leromlott, hogy többe kerülne felújítani, mint egy újat építeni – tette hozzá. A fővárosi képviselő arra is kitért, hogy a kerületben élők többsége az uszoda hiányát vetette fel egy tavaszi felmérés során, ezért szeretnék azt visszaadni nekik. Az új létesítmény a jelenlegi Babits Mihály Gimnázium telkén épülne. Az ingatlan a fővárosi önkormányzat tulajdona, ezért kérték a testület hozzájárulását a beruházáshoz – magyarázta a polgármester. Jelezte azt is: szeretnék a különböző ingatlanok jogi helyzetét rendezni, olyan módon, hogy a tulajdonjog a feladatellátáshoz kapcsolódjon. A IV. kerület új uszodájának építését tavasszal kezdhetik meg és várhatóan 2012 végén, vagy 2013 elején adják át. A beruházás az előzetes becslések szerint 7-900 millió forintba kerül – mondta Wintermantel Zsolt. Az indítványról 22 igen szavazattal, az MSZP 6 tartózkodó voksa mellett döntött a testület.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





