Ha két gyermekünk van, csak akkor ment meg minket az eszközkezelő

A kormány szerdai ülésén döntött a Nemzeti Eszközkezelőről – jelentette be Gíró-Szász András, kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A jövőben a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) kivásárolja az eladósodott devizahitelesek lakásait, így az állami tulajdonba kerül, az eredeti tulajdonos pedig bérlőként használhatja.

A NET szolgáltatásait a hiteladós, vagy vele egy háztartásban élő házas és élettárs veheti igénybe, abban az esetben, ha két gyermeket nevelnek. Ennek feltétele, hogy a jelzálogot 2010 előtt jegyezték be, a forgalmi érték nem volt magasabb a városokban 15 millió forintnál – kistelepüléseken 10 millió forintnál. Az is feltétel, hogy a tartózás tartósan késedelemben legyen – vagyis 180 napon túl nem fizették – írja a Napi Gazdaság összefoglalójában. Az adósok a hitelfolyósító bankokon keresztül kezdeményezhetik a lakásuk kivásárlását. Az állam szerződéskötéskor a megállapított forgalmi érték 35-55 százalékán vásárolhatja ki az ingatlanokat – az ár a földrajzi elhelyezkedéstől függ – mondta a kormányszóvivő.

 

Településtípus

Átvételi ár*

Vidéki kistelepülések

35

városok

50

megyei jogú városok, Budapest

55

* a rögzített forgalmi érték százalékában

 

Forrás: NGM

 

 

A törvény szerint a hitel fennmaradó részét a bank elengedi a volt lakástulajdonosnak. Ha az egykori tulajdonos helyzete javul, akkor a korábban kivásárolt áron – a jegybanki alapkamattal – korrigálva visszavásárolhatja. A kormányszóvivő szerint nem számítanak “nyerészkedőkre”, ugyanis a NET programjában csak szociálisan rászorultak vehetnek részt. A visszavásárlást a lakás “államosítását” követő 6-24 hónap között kezdeményezheti az adós.

 

A NET 2 milliárd forintos tőkével kezdte meg működését – mondta Csillag Tamás, a Nemzeti Eszközkezelő vezérigazgatója. Jelenleg még az ügyviteli folyamatok kialakításán dolgozik a társaság. Az ügyfelek a személyre szóló tájékoztatást a bankfiókokban kapják meg, és az állami kivásárlást is ott kezdeményezhetik. A jövő évi költségvetésben további 3 milliárd forintnyi forrás áll a NET rendelkezésére, amit tőkeemelésre fordíthat. A parlament várhatóan októberben fogadja el a NET-ről szóló törvényt, így az jövő januárban léphet életbe, ezt követően kezdeményezhetik az érintettek a lakásuk kivásárlását. A kormány továbbra is arra számít, hogy az eszközkezelő 5000 lakást vásárolhat ki.