Új szolgáltatás négy Interspar hipermarketben
Az innovatív megoldások alkalmazásában élenjáró SPAR Magyarország Kft. egy új vásárlási mód bevezetésével teszi kínálatát még vonzóbbá.
Üzleteiben az eTotem vásárlási pontok kialakításával a vásárlók több ezer műszaki cikk közül választhatnak kedvező áron. A SPAR-csoport teszt jelleggel eddig négy áruházában állított fel eTotem terminált. A székesfehérvári Budai úti, a dunaújvárosi, valamint a budapesti Eurocenterben és az Europarkban található INTERSPAR hipermarketek műszaki osztályain elhelyezett eTotem vásárlási pontok naprakész információkkal kínálják a háztartási gépek, számítástechnikai eszközök és szórakoztató elektronikai termékek széles választékát, emellett a választást szakértők is segítik.
Az új vásárlási mód egyszerűen használható. A terminál érintőképernyőjén könnyen érthető, képes-ikonos menü tárja az eTotem vásárlási formát választó vevő elé a több ezer műszaki cikkből álló kínálatot. A vásárló a műszaki jellemzők, a szín és az árak alapján kiválasztja a neki megfelelő terméket, majd egy gombnyomással feladja rendelését. Ezt követően az ügyfélszolgálat munkatársai 24 órán belül telefonon véglegesítik a megrendelést és tájékoztatják a vevőt az áru megérkezésének várható időpontjáról, mely a legtöbb esetben 5 munkanap. A megrendelő telefonos értesítés alapján az üzlet műszaki osztályán veheti át a terméket. Az árucikkek ellenértéke a kasszánál fizetendő. Az új rendszer további előnye, hogy a vásárlást telefonos ügyfélszolgálat is segíti. A helyi díjszabással hívható kék számon 8 és 20 óra között az érdeklődők részletesebb tájékoztatást kaphatnak a termékekről.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





