Új mederhasználati díjat kell fizetni a balatoni kikötőkben

Az MNV Zrt. lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenleg érvényes szerződés nélkül működő kikötők üzemeltetői 2012. május 31-ig dönthessenek arról, hogy a korábbi számítási metódus vagy az újonnan elfogadott konstrukció szerinti díjtételek alapján kívánnak szerződést kötni. A szerződéssel rendelkező mederhasználók szintén 2012. május 31-ig kezdeményezhetik az új feltételeknek és díjtételeknek megfelelő szerződésmódosítást – tájékoztatott az MNV Zrt.

Az MNV Zrt. Igazgatósága 2011. május 30-án döntött a balatoni kikötőkre és egyéb vízilétesítményekre vonatkozó díjtételek jóváhagyásáról. A döntéssel évtizedek óta szabályozatlan helyzetet sikerült minden érintett fél számára elfogadható módon rendezni -Az MNV Zrt. kiemelt céljai között szerepelt a kikötők helyzetének és a mederhasználati díjaknak az érintettekkel folytatott egyeztetéseket követő rendezése polgári jogi szerződéssel. Ennek érdekében 2010 decemberétől 51 Balaton partján fekvő, és öt Velencei-tó parti önkormányzattal vette fel a kapcsolatot, és kért javaslatot többek között a mederhasználati szerződések feltételrendszere, valamint a díjtételek módosítása tárgyában. Az írásbeli véleményezés mellett személyes egyeztetésre is sor került. A társadalmi egyeztetésben részt vett önkormányzatok és társadalmi szervezetek balatoni turizmus fejlesztésével, beruházások ösztönzésével, munkahelyteremtéssel kapcsolatos érveit és díjcsökkentésre irányuló javaslatát elfogadva döntött az MNV Zrt. Igazgatósága az új feltételrendszerről.

 

Új értékbecslés és szakértői jelentés alapján új számítási metódus kerül alkalmazásra. Az új metódus az MNV Zrt. és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖDUKÖVIZIG) mint kikötői vagyonkezelő várakozásai szerint a befektetőket hatékony terület-kihasználásra fogja sarkallni, és környezetvédelmi szempontból is kedvezőbbnek tekinthető.

 

Az MNV Zrt. lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenleg érvényes szerződés nélkül működő kikötők üzemeltetői 2012. május 31-ig dönthessenek arról, hogy a korábbi számítási metódus vagy az újonnan elfogadott konstrukció szerinti díjtételek alapján kívánnak szerződést kötni. A szerződéssel rendelkező mederhasználók szintén 2012. május 31-ig kezdeményezhetik az új feltételeknek és díjtételeknek megfelelő szerződésmódosítást.

 

Az MNV Zrt döntése nyomán az engedmények érvényesülnek a díjfizetésben is. A mederhasználóknak a 2011. évben fizetendő éves díjtétel megállapítása az értékbecslésben megállapított 2010. évi díjtétel 90%-ának alapulvételével történik. Az új díjtételek alapján meghatározott éves díjak öt év alatt fokozatosan kerülnek majd bevezetésre. Ez azt jelenti, hogy 2015-ig a mederhasználóknak az értékbecslésben szereplő mederhasználati díjak meghatározott hányadát kell csak fizetniük, a díjak először 2015-ben érnék el az értékbecslésben meghatározott összegek 90 %-át.

 

Ez konkrétan a vízfelületen elhelyezett építmények és hajóállások területe után korábban vitorlás és csónak kikötőben egyaránt fizetendő 326,- Ft/m2/év díjtétel helyett a komplex kikötői díjszámítás alapján vitorlás kikötő esetén 289,-Ft/m2/év díjtétel, míg komplex csónak kikötő esetén 144,-Ft/m2/év díjtétel megállapítását jelenti, mely összeget (inflációval növelve) a mederhasználónak 2015. évben kell először teljes egészében megfizetnie.

 

2011. évben komplex vitorlás kikötő esetén 289,-Ft/m2/év 40%-a, vagyis 116,-Ft/év/m2, míg komplex csónakkikötő esetén 144Ft/m2/év 40%-a, vagyis 58,-Ft/m2/év díjtétel kerül alkalmazásra.

 

A díjfizetési kötelezettség kezdő időpontja – a befektetők számára előnyös módon – megváltozott. Újonnan létesítendő kikötők esetén csak valamennyi hatósági engedély jogerőre emelkedését követően, és csak abban az esetben kell fizetni, ha az építkezés megkezdésének jogszabályi, hatósági akadálya nincs.

 

A beruházásösztönzés, és a gördülékenyebb szerződéskötés érdekében a mederhasználati szerződést a korábbi 30 év helyett legfeljebb 60 évre lehet kötni. Egyszerűsödött a mederhasználati, illetve bérleti szerződéskötés eljárásrendje is. A szerződések megkötésére KÖDUKÖVIZIG kap meghatalmazást. A szerződés rögzített, főbb tartalmi elemeitől azonban csak az MNV Zrt. előzetes hozzájárulásával lehet eltérni

 

Az MNV Zrt. bővítette a díjmentességben, illetve kedvezményekben részesülők körét. A különleges szolgálatot ellátó Rendőrség, Tűzoltóság és Vízimentő Szolgálat javára az állami feladatok ellátása érdekében térítésmentes használatot biztosít. A döntéshozók a kizárólag közforgalmú menetrendszerű személyszállítást végző hajók kikötőhelyeire 10%-os díjat állapítottak meg. A közforgalom számára megnyitott parti területek, mólószárak járófelületének igénybevétele közpark, sétány részére a jelképes éves díj 1 Ft/m². Ugyanezt a jelképes összeget kell fizetni a kizárólag közforgalmú menetrendszerű személyszállítást végző hajók behajózási útvonalát képező vízfelületre. Az MNV Zrt. álláspontja szerint az érintett szervezetekkel folytatott egyeztetések kompromisszumos eredménye a balatoni mederhasználat jogi és gazdasági feltételeinek megteremtése. A megoldás teret ad az átgondolt és hosszú időre tervezett fejlesztéseknek, közben méltányos bevételt biztosít a terület tulajdonosa, a Magyar Állam számára.