Új lakások építése – az átlagos igény 180 ezer négyzetméterenként

Átlagos
igényszintű családi házat 180 ezer, közepes igényszintű lakóparki
lakást 200 ezer forintból lehet felépíteni négyzetméterenként. A
fajlagos árakat a Kontroll Kft. számította ki, sorvezetőnek szánva
építőknek, építtetőknek.

Nemrégiben jelent meg a Magyar Mediprint Szakkiadó gondozásában
a Mit, mennyiért? című kiadvány, amely a Kontroll Kft. építőipari
költségbecsléseit tartalmazza. A könyv végén táblázatok
tartalmazzák, hogy mennyibe kerül egy négyzetméternyi családi-,
társasházi, vagy éppen lakóparki lakás felépítése. Berényi Péter, a
Kontroll Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, az átlagos számok
mögött tételes költségvetések sokasága áll, amelyeket ez év elejei
anyagárakkal kalkuláltak. Fontos még tudni, hogy a fajlagos árakban
nem szerepel a telek, vagy annak arányos részének az ára.

Az Ecostat Ingatlanbarométere megjegyzi, hogy az új lakások
vételára egyre inkább alku tárgya. A lakások előállítási költségének
ismerete a vevőt is orientálja: meddig mehet el az alkuban.

A családi házakat három kategóriába sorolja a költségbecslés:
átlagos igényszintűek (100 négyzetméter alapterület alatt, illetve
felett, ez utóbbinál két kocsi beállásos garázzsal), illetve luxus
családi ház, amely 200 négyzetméternél nagyobb és a több beállásos
garázs mellett úszómedence is van az épületben. Kulcsra készen a
kisebb családi ház négyzetméterét 200 ezer, a nagyobbat 180 ezer
forintból lehet kihozni, míg a luxus családi ház fajlagos ára 270
ezer forint. Ismételjük: telekár nélkül, viszont vadonatúj az épület.

Nézzük kissé részletesebben a 100 négyzetméter feletti átlagos
igényszintű családi házat. A ház szerkezetének az ára felét sem
teszi ki a kulcsrakész árnak (124 ezer forint négyzetméterenként). A
víz és csatorna szerelése 14 ezer, a központi fűtésé 24 ezer, míg a
villamosságé 18 ezer forintba kerül fajlagosan.

A társasházak fajlagos előállítási árát közepes és magas
igényszintre kalkulálta a Kontroll Kft. az első esetben 180 ezer, a
másodikban 220 ezer forint a négyzetméterenkénti ár. Ez utóbbinál
már az épület szerkezete is drágább 20 százalékkal, emellett a klíma
jelent érezhető többlet terhet.

A lakóparki lakások előállítási árát szintén közepes és magas
igényszintre kalkulálták. Az első fajlagos költsége 200 ezer, a
másodiké 240 ezer forint.