Türelmetlen befektetők csapnának le az ingatlanpiacokra
Több mint 50 milliárd euró befektetésre szánt tőke várakozik a partvonalon, hogy újra helyet találjon magának az európai ingatlanpiacokon. A Jones Lang LaSalle legfrissebb, European Capital Markets című tanulmánya szerint a hatalmas tőke egy része bajba került ingatlan tulajdonosokra és kényszerértékesített eszközökre számít, egy jelentős része pedig a csak várja a “megfelelő pillanatot”, hogy újra visszatérjen az európai ingatlanpiacokra.
Kétségtelen,
hogy 2009-ben rendkívüli nehézségekkel kell majd szembenéznünk, azonban azok a
piaci szereplők, akik képesek középtávon gondolkodni és megfelelő tőkeforrások
állnak rendelkezésükre, a 2009-es évben kihagyhatatlan lehetőségeket
találhatnak. Az ügyes befektetőknek érdemes úgy helyezkedniük, hogy
lecsaphassanak ezekre a lehetőségekre – véli az idézett tanulmányt készítő
ingatlantanácsadó cég európai tőkepiaci részlegének vezetője,Tony Horrell.
A tanulmány rámutat, hogy az ingatlanfinanszírozás minden bizonnyal
2009-ben is korlátozott marad Európa-szerte, és a hitelek a nagyon alacsony
finanszírozási hányadokkal és magas kamatokkal sokkal drágábbak lesznek, mint
korábban. 3-5 évig tart majd, amíg a bankok a mérlegszerkezetüket magnyugtatóan
javítják, ingatlankitettségüket pedig valószínűleg rendkívül konzervatívan
kezelik és a nagyon óvatosan helyeznek majd ki újabb hiteleket tette hozzá
Horrell.
A JLL adatai szerint az ingatlanok értéke egyes európai
piacokon 40%-kot zuhant, és további értékvesztésre számíthatunk az idei évben.
Az ingatlan tanácsadó úgy véli, hogy egyes piaci szereplőknek érdemes most
eladni, mielőtt további veszteségeket lesznek kénytelenek elszenvedni.
A
tanulmány a potenciális vevők listáján többek között intézményi befektetőket,
alapkezelőket, kockázati tőke alapokat, illetve német zárt-és nyíltvégű alapokat
említ.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





