Trendforduló az ingatlanpiacon
Az Otthon
Centrum (OC) adatbázisa alapján az idén a beruházói projektek
keretében közel 11 ezer lakás megépülése várható Budapesten (szemben
a tavalyi 12.300 lakással) – áll a forgalmazó társaság MTI-hez
eljuttatott elemzésében.
A korábbi évek dinamikájától eltérően 2006. első félévében
Budapesten is csökkent mind a kiadott építési-, mind pedig a
használatbavételi engedélyek száma. Ezzel párhuzamosan 75 százalékra
csökkent a beruházói építés aránya a korábbi 84 százalékról, ezzel
egyidejűleg nőtt a megépített lakások alapterülete. Mindezek évek
óta tartó trendek végét jelzik.
A már elkészült, de még eladatlan lakások száma a fővárosban az
év eleji 1.600-ról 2006. harmadik negyedévére 1.500 köré csökkent.
Az OC elemzése szerint lassú ütemben ugyan, de gazdára találnak
az eladatlan lakások.
A rendelkezésre álló adatok szerint az idén 30 darab 100
lakásosnál nagyobb projekt átadása várható Budapesten, míg tavaly 20
ilyen projekt szerepelt az OC adatbázisában. Az új projekteknél
egyre jobban erősödik a marketing szerepe, illetve fontos szerepet
játszanak az innovatív értékesítési módszerek.
Az OC adatai szerint a külföldi beruházók aktivitása növekszik,
várható a magyar cégek további külföldi felvásárlása, illetve a piac
további koncentrációja.
A kamatadó és az árfolyamnyereség-adó elméletileg az ingatlan
piacra terelhetné a befektetőket, de ezzel a hatással szemben állnak
a gazdasági megszorítások. Összességében nem várható jelentős
visszaesés a piacon – állapítja meg az elemzés.
Az ingatlanfinanszírozásban a svájci frank alapú hitelek – pár
hónapon belül – több mint 50 százalékát adják már a teljes
hitelállománynak.

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





