Több mint félmilliárdból újul meg Kapuvár központja
Aláírták a kapuvári városközpont megújítását célzó projekt támogatási szerződését, mely 526,5 millió forint uniós támogatást biztosít a 2012 végéig megvalósuló beruházáshoz.
A kapuvári önkormányzat az ÚSzT “Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban” című felhívása keretében a 664 millió forint összköltségű fejlesztéshez júniusban nyerte el a támogatást. A projekttel a kapuvári városközponti funkciók komplex, integrált szemléletű megerősítését szeretnék elérni a közterületek megújításával, a zöldfelületek fejlesztésével, a közösségi, kulturális funkciók bővítésével, az intézmények felújításával és a vállalkozások fejlesztésével. A 2012. év végéig megvalósuló beruházás során megújul a városháza, a Szent Anna templom és a Rábaközi Művelődési Központ, hét Piac téri üzlet, valamint a temető fogadóépülete és egy több éve nem üzemelő étterem is.