Több lakást árverezhetnek az idén
Az idén több lakást jelölhetnek ki árverésre. Szakértők szerint az országos forgalomnak már mintegy nyolcadát teszik ki ezek az ingatlanok. Az átlagárakat ez önmagában is lefelé nyomja, az áresés és a lanyha forgalom pedig tovább nehezíti a bajban levő adósok helyzetét.
A kilakoltatási moratóriumot végül nem hosszabbította meg a kormányzat – olvasható az enpenzem.hu-n. Annak azonban, hogy hány családot tehetnek ki az utcára, gátat vet a bevezetett kvótarendszer. (Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy még az árverezés sem végződik feltétlenül kilakoltatással.) Ezzel szabályozzák, hogy végül is az érintett ingatlanok mekkora hányada kerülhet dobra. Az értékesíthető lakások aránya azonban 2013-ban emelkedett. Az előző évi hárommal szemben most már négy százalék vonható be negyedévente ebbe a körbe. Az FHB elemzése szerint az országos forgalomnak már mintegy nyolcadát teszik ki ezek az ingatlanok. A szakértők úgy látják, hogy a nyomott árú értékesítés az országos árszintet is befolyásolhatja.
Az érintett ingatlanok száma – állapította meg az FHB – továbbra sem csökken, a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek összege magasabb, mint a kedvezményes végtörlesztés előtt volt. A helyzet javulását nem valószínűsíti a foglalkoztatási helyzet bizonytalansága, valamint a forint árfolyamának változása sem. Az ingatlanpiac gyengélkedése a bukott adósokat is nagyon erősen sújtja. A cikk további része itt található!

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





