Terv készül Győr-Újváros rehabilitációjára
A műemléki értékekben
gazdag, de erősen lepusztult állapotú Újvárosnak nevezett győri
városrész rehabilitációját megelőzően akcióterv készül, amely az
uniós pályázatra alkalmassá teszi a korábbi terveket, hogy pályázni
lehessen, ha a tendereket jövőre kiírják – mondta Kun András
alpolgármester, amikor az akcióterv készítésére a budapesti
Városfejlesztés Zrt.-vel a szerződést a város kedden megkötötte.
“Újvárosra ráférne, hogy új város legyen” – élt a szójátékkal az
alpolgármester, ám nyomatékosan hozzátette: szó sincs épületek
eldózerolásáról, hanem rendbetételről, rehabilitációról.
Révi Zsolt főépítész úgy vélekedett: a 45 hektáros városrész
arra hivatott, hogy Győr Óbudája, Szentendréje legyen.
“Hiszen Újváros óváros” – mutatott rá a főépítész, amelynek
műemlékileg védett XVIII. századi utcaképe megőrződött, bár alapos
rekonstrukcióra szorul.
A főépítész tájékoztatása szerint a városrészben hozzávetőleg
négyezren laknak, jelentős az ott élő roma közösség.
A mintegy 1.000 lakás közül nem egészen 300 önkormányzati
tulajdonú. A fontosabb önkormányzati ingatlanok és a közterületek
becsült felújítási költsége 4,5 milliárd forint. A teljes beruházás
nagyságrendjét 10-12 milliárd forintra becsülik a szakemberek.
A rehabilitációhoz szükséges pénzeket önkormányzati és
befektetői közös konstrukcióban, úgynevezett PPP finanszírozásban,
illetve uniós források bevonásával szeretnék előteremteni –
hangoztatta a főépítész.
Aczél Gábor, a Városfejlesztés Zrt. elnök-vezérigazgatója
elmondta: cége az akcióterv keretében arra ad választ, miként
valósítható meg a városrész rendezési terve. Ezzel összefüggésben
egyebek mellett közműveket, épületfelújításokat,
ingatlanértékesítéseket érintő feladatokat látnak el.
Az akcióterv elkészítésének költsége mintegy nyolcmillió forint.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




