Rossz befektetés, de legalább biztos: a lakás
Jó ismerősöktől, barátoktól, jó szándékú szomszédoktól és kollégáktól biztosan sokan hallottak már “tuti” tippeket, hogy “itt érdemes lakást venni”, meg “ez most nagyon jó áron van”, “ha nekem lenne rá pénzem, most biztosan lakásba fektetném” típusú lelkesítő szavakat.
Ezek a tanácsok adott esetben még hasznosak is lehetnek, de a valóság ennél azért jóval árnyaltabb. A kérdés tehát az, hogy vajon megéri-e most a budapesti lakáspiaci árak mélypontja környékén lakásba fektetni a családi örökséget vagy a félre tett tartalékokat?
Első körben érdemes lefektetni olyan, a nagy átlagot reprezentáló alapvetéseket, miszerint a lakás típusú befektetések, vagyis a pénzünk egy olyan lakásba való befektetése, amit piaci körülmények között hasznosítunk, illetve a későbbiekben értékesítünk, az egyik legkonzervatívabb befektetési forma a piacon. Emellett az is fontos, hogy egy átlagember számára elérhetetlen indulótőkét követel akár már egy második lakás hitelfelvétel nélküli megvásárlása is, így számukra legjobb esetben is csak nagyobb bankkölcsön bevonásával lehetne kivitelezhető ez a típusú befektetés, ami viszont mint később kiderül, a jelenlegi feltételek mellett kifejezetten ráfizetéses opció lenne. Egyszóval a megfelelő hozamot is biztosító befektetési típusú lakásvásárlás alapvetően azok játéka, akik képesek akár zsebből kifizetni egy lakás teljes vételárát.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket.

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon

Jön a gázügyintézési leállás: közel két hétig nem lehet online befizetni az MVM-nél – fontos határidőt közöltek

Ingatlant adnál el? 5 hiba, ami miatt elkerülhetik a vevők a hirdetésed – ezeket ne kövesd el!

Hatalmas új park jöhet a Duna-parton: 36 ezer négyzetméternyi zöldterületet kap Budapest XIII. kerülete
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





