Rekordszinten a görög munkaknélküliség
Új rekordra, 15,9 százalékra nőtt februárban a görög munkanélküliség, a januári 15,1 százalékról, és a decemberi 14,8 százalékról.
A görög statisztikai hivatal, az ELSTAT csütörtökön közzétett adatai szerint ez a legmagasabb havi munkanélküliségi ráta 2004 óta, amikor Görögország elkezdte az adat nyilvántartását. Egy évvel azelőtt még 12,1 százalék volt a munkanélküliség Görögországban. Idén februárban a foglalkoztatottak száma 4,18 millióra csökkent a januári 4,27 millióról.
Tavaly május óta szigorú megszorító programot hajt végre Görögország cserébe az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 110 milliárd eurós mentőövéért cserébe. Idei költségvetési tervében a kormány még azzal számolt, hogy a munkanélküliség 14,5 százalékra nő, majd csak jövőre tetőzik 15 százalékon. A szakszervezetek ennél borúlátóbbak, szerintük az idei munkanélküliség akár 20 százalékos is lehet majd.
Februárban a 15-24 év közöttiek körében volt a legmagasabb a munkanélküliség: 40,4 százalék az egy évvel korábbi 32,0 százalék után. Az idei második hónapban a munkanélküli nők aránya 19,0 százalékra ugrott az egy évvel korábbi 15,3 százalékról.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





