Durva tempóban fizetjük vissza a devizahiteleket
Az államháztartás deficitje és a háztartások megtakarításai szinte fillérre kiegyenlítették egymást a szeptember végéig tartó egy évben – ez derül ki az államháztartás és háztatások pénzügyi számláinak előzetes adataiból, amelyeket kedden közölt a Magyar Nemzeti Bank.
Az államháztartás hiánya – nettó finanszírozási igénye – és a háztartások megtakarítása egyaránt a bruttó hazai termék, a GDP 5 százalékával egyenlő 1.345, illetve 1.347 milliárd forintot tett ki, azaz a háztartások szerény két milliárd forinttal “túlfinanszírozhatták” volna a költségvetést.
Az éves adat tartalmazza a magánnyugdíj-pénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők 97 milliárd forintját, amivel a múlt év negyedik és az idei év első negyedében az éves GDP 0,36 százalékával csökkentették az államháztartás hiányát. Egyedül a harmadik negyedévben az államháztartás nettó finanszírozási igénye 159 milliárd forintot, a negyedéves GDP 2,3 százalékát tette ki, amit jóval túllépett a lakosság 220 milliárd forintnyi, a GDP 3,2 százalékával felérő megtakarítása.
Az államháztartás bruttó maastrichti adóssága a GDP 83,7 százalékáról 81,4 százalékra mérséklődött a harmadik negyedévben, 360 milliárd forinttal 21.735 milliárdra csökkent, a nettó államadósság azonban a GDP 61,6 százalékáról 61,9 százalékára, azaz mintegy 80 milliárd forinttal nőtt.
(MTI)

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





