Panellakás, mint bevételi forrás
A Duna House legfrissebb elemzéséből az derül ki, hogy idén januárban Budapesten minden negyedik, vidéken pedig több mint minden ötödik ingatlanvásárló befektetési céllal vett lakást. De milyen hozamra számíthat az, aki lakóingatlanba fektetné pénzét?
Az MNB kamatvágásaival az elmúlt időszakban nem csak a THM szintek lettek vonzóbbak, hanem ezzel együtt a betéti hozamok is mérséklődtek. 2013 végén egy átlagos, éven belül lekötött forintbetét 2,48 százalékos kamatot ígért, míg egy évvel korábban 5,9 százalékot, még korábban pedig 6,21 százalékot. Ennek következménye, hogy a betétesek közel 1000 milliárd forintot vettek fel a tavalyi évben – hívja fel a figyelmet a DH elemzése, mely szerint ilyenkor tradicionálisan az ingatlan a menekülőút a befektetőknek. Különösképpen azért, mert az ingatlanárak nagyjából két éve stagnálnak a mélyponton, így a bérbeadási hozam mostanra túlmutat a bankbetétek hozamánál.
Januárban a budapesti befektetők átlagosan közel 14 millió, vidéken pedig 10 millió forintot költöttek lakásonként. Ez az árkategória a kedvelt 50-60 négyzetméteres méretsávban a téglaépítésű lakásokat jelenti, de a DH elemzése a panelekre is kitér, mint a hozamok terén abszolút versenyképes típusra.

Természetesen a “bruttó hozamok” csak irányadóak, hiszen nehéz kalkulálni az esetleges nem várt ráfordításokkal, vagy olyan kieső időszakokkal, amikor bérlő nélkül áll az ingatlan. A mostani helyzet azért kivételes, mert az alacsony ingatlanár és az olcsó forrás (viszonylag alacsony THM) ritkán jár együtt a piacokon. Ha emellé állítjuk a magas kiadási hozamok tényét, akkor az is előfordulhat, hogy a zömmel készpénzes befektetői vásárlók mellé megjelennek a hitelből vásárló befektetők is, akik kiadási célzattal vásárolnak – vélik a DH elemzői.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
