Orbán államosítani akarja a termálfürdőket
A városi fürdők államosítására készül a kormány a Népszava szerint.
A kabinethez közeli források szerint tanulmány készül arról, miként tudná az állam megmenteni az önkormányzatok tulajdonában lévő városi fürdőket és balneológiai központokat, amelyek a csőd szélén tántorognak, vagy fizetésképtelenség miatt már be is zárták őket. Az elképzelésről egyelőre annyi szivárgott ki, hogy egy holdingszerűen működő állami ernyő alá mentik a nehéz helyzetbe került, de jelentős értéket képviselő komplexumokat – írja a lap pénteki száma.
Ezek ma önállóan nem csak a fejlesztésre nem képesek, de a folyamatos karbantartásra sem tudnak elégséges eszközt előteremteni. Súlyosbította a helyzetüket az is, hogy az utóbbi időben a lakosság vásárlóerejének mérséklődése miatt visszaesett a forgalmuk, amiben nagy szerepe volt az üdülési csekk megszüntetésének. A belföldi turizmust korábban sikeresen támogató megoldás helyére létrehozott Széchenyi Pihenő Kártya egyelőre nem tudta átvenni elődje szerepét.
A Népszava szerint a mostanra kialakult válságos helyzet előzménye, hogy jelentős vissza nem térítendő állami támogatás igénybevételével az országban számos helyen túlzott fürdőkapacitások jöttek létre, amelyek rentábilis üzemeltetése ideális gazdasági körülmények között is erősen kétséges lenne. Számos fejlesztés mögött politikai indítékokat és presztízsszempontokat is fel lehet fedezni – írja a lap.

Elindult a Revital Park kivitelezése – új, zöld otthonok születnek Újbudán
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában

Fenntarthatósági rekordokat döntöget a Budapest ONE irodaház

Hibrid munkavégzés és wellbeing – új alapkövetelmények az irodapiacon
Raktár

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
Otthon

Brutális lakásárrobbanás Európában – Magyarország a dobogón, és ez még csak a kezdet!

Megtorpant az építőipar – de jön a 3%-os mentőöv, ami újra beindíthat mindent!

Felrobbantotta a lakáspiacot az Otthon Start – 400 milliárdos roham indult a 3%-os hitelért!

Lassul a bérleti piac: októberben már csökkentek az árak
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet

Vége az ingyenes készpénzfelvételnek az OTP-nél! – de van, aki még megússza a pluszköltséget!
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





