Nehezebb lett céget alapítani
Alaposan megtépázták a cégalapítási kedvet az idén életbe lépett új jogszabályok, az adóhatóság adatai szerint az év első két hónapjában 6.840 cég alakult, míg 2011-ben ugyanebben az időszakban 8.164 új céget jelentettek be – írja a pénteki Népszava.
A lap szerint mindez annak is köszönhető, hogy megszűnt a gyorsított eljárás a cégbíróságokon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig szigorúbban ellenőrzi az adatokat az adószám kiadása előtt. Nehezíti az új vállalkozások alapítását a bejegyzési illetékek jelentős emelése is, hiszen az eddigi egységesen 15.000 forinttal szemben kft. esetében 50.000, kkt.-nál pedig 25.000 forint lett az illeték. Az ügyvédek felelősségi szintje szintén magasabb lett, márciustól eléri a 900 ezer forintot, ráadásul a cégtörvény nem rendezi, mi történik, ha az ügyfél valótlan nyilatkozata miatt csatolnak hibás mellékleteket – írja a lap. A megelőző adóregisztrációs eljárás kettős hatású – mondta a Népszavának Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára -, segít a gazdaság tisztulásában, de nehezíti a cégbejegyzést. Szektorális bontásban vizsgálva azonban nem ennyire egyértelmű a kép, a válságban lévő hazai építőiprban például az éve lején rekordmennyiségű új céget alapítottak. Egyébként Magyarországon eddig kimondottan gyorsan lehetett céget alapítani, egy vállalkozás akár már négy nap alatt bejegyezhető volt, ezzel tavaly a 7. legjobbak voltunk a világon.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról

Új energiastratégia készül: egy eddig háttérbe szorult energiaforrásra építene a kormány

Dolgoznak, mégsem tudnak elköltözni: ennyire messze került a saját lakás a magyar fiataloktól

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





