Olcsóbb lesz a parkolás Keszthelyen
Jelentősen csökkentette a parkolás díjait a belvárosi övezetben a keszthelyi képviselőtestület a júniusi soros ülésen. A változtatást a Belvárosi Kereskedők Egyesülete kezdeményezte.
Átlagosan 15-30 százalékkal csökkennek a pakolási díjak július elsejétől Keszthelyen. Kiemelt díjövezetben szezonban 320 helyett 240 forintért, szezonon kívül 300 helyett mindössze 200 forintért lehet várakozni. Az I. díjövezetben is kevesebbet kell fizetni: szezonban az eddigi 240 helyett 200, szezonon kívül 180 helyett 160 forint az egyórai parkolás ára. Emellett a belvárosi, P1-es megjelölésű piaci tömbparkolóban a várakozás első óráját továbbra is ingyenesen biztosítja a város. A II. díjövezet amúgy is jóval kedvezőbb árai nem változtak.
A belvárosi kereskedők beadványukban ennél alacsonyabb díjakat, valamint a parkolási rendszer szezonon kívüli teljes megszüntetését kérték. Ruzsics Ferenc polgármester az ülésen elmondta: a parkolási rendszer fontos forgalomszabályozási célokat is szolgál, ezért a díjak további csökkentése már ellenkező irányba, a kereskedők érdekei ellen hatna, hiszen túl olcsó (vagy ingyenes) várakozási lehetőség mellett már korán reggel egész napra megtelnének a belvárosi parkolóhelyek, és pont az a vásárlóréteg nem tudna megállni a központban, akik becsalogatását a díjcsökkentéstől remélik a kereskedők.
Vozár Péterné, a városrész önkormányzati képviselője és a Belvárosi Kereskedők Egyesületének pártoló tagja üdvözölte a döntést, mely szerinte felelős, átgondolt, és mindkét fél érdekeit egyformán figyelembe veszi.
Ezzel a döntésével a keszthelyi városvezetés újabb gesztust gyakorolt a belvárosi kereskedők felé. Mint ismeretes, az önkormányzat anyagilag támogatja a kereskedők egyesületének sétálóutcai rendezvényeit, és korábban is ingyenessé tette egyes hétvégéken, illetve több éve már a teljes adventi időszakban a parkolást. A mostani változtatás nagyságrendileg 9 millió forintos éves bevételkiesést jelent a város számára.

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Sikeres ingatlaneladás titkai – Így készíts ütős ingatlanhirdetést az Ingatlantájolón

Újjászületés a tragédia után – hidak, parkok és új élet a Torna-patak partján Ajkán!

Tízmilliós meglepetés az Otthon Startban: ennyibe kerül ma felépíteni egy új házat – kész horror, ami vár a családokra!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
