Nő a földhivatali illeték
Emelkedik az elsőfokú ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő díj, azonban továbbra sem kell fizetni többek között a fiatalok otthonteremtési támogatását igénybevevőknek az első lakás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséért, illetve törléséért.
A földhivatalok működési bevételi hiányának csökkentése és a kötelező állami feladatként előírt ingatlan-nyilvántartási tevékenység ellátása érdekében döntött a kormány a földhivatali díjak emeléséről – áll a kormányszóvivő közleményében. Ezzel párhuzamosan 2007-től megszűnik a földhivatalok állami támogatása, így kiadásaikat tisztán saját forrásból kell fedezniük.
A díjak a következőképpen módosulnak: az elsőfokú ingatlan-nyilvántartási eljárásért 6000 forint összegű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A jelzálog bejegyzése, valamint a bejegyzés módosítása ingatlanonként 12 ezer forint lesz. A vagyoni értékű jog – tehát nem jelzálog – törlésének díja, változással érintett ingatlanonként 2000 forint marad. A társasház-alapítás bejegyzése társasházi tulajdoni különlaponként 6000 forintba kerül, de összesen legfeljebb 100 ezer forint lehet.
Továbbra is díjmentes lesz a lakáscélú közvetlen állami támogatás igénybevétele esetén a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményt, a fiatalok otthonteremtési támogatását és a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményt megelőlegező kölcsönt biztosító jelzálog. Ezzel összefüggően díjmentes marad továbbá a magyar állam – mint a jelzálog jogosultja – javára a jelzálog megszűnéséig fennálló elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzése és törlése.
A díjtörvény tervezett módosítása éves szinten várhatóan 3,33 milliárd forint bevételt eredményez a földügyi szakigazgatás számára – írta Danks Emese. Az új szabályok a parlamenti elfogadás után, a kihirdetést követő 45. napon lépnek hatályba.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Így add el rekordgyorsasággal a lakásod – bevált módszerek, amelyek valóban működnek

Megtakarítással csökkenthető az Otthon Start hitel teljes költsége az MBH Banknál – Egyenlítő konstrukcióban akár 1,94–2,31%-os THM is elérhető

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

Napsütötte családi otthon hatalmas, zárt parkkal – igazi ritkaság a városban
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





