Nagytarcsán gyógyszeripari inkubátorház épült
Gyógyszeripari inkubátorházat épített Nagytarcsán az EU Pharma Gyógyszerkereskedelmi Kft. európai uniós támogatással ? közölte a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Vámosi Béla tájékoztatása szerint a központ több mint 208 millió forintból épült meg, az uniós pályázaton elnyert összeg fele vissza nem térítendő támogatás. A nettó 1040 négyzetméter alapterületű gyógyszeripari inkubátorházban főként a forgalmazók, a generikus gyógyszerek előállításával, illetve a gyógyszer-törzskönyvezéssel foglalkozó cégek, valamint patikákat üzemeltető vállalkozások kapnak majd helyet. Szoros és állandó együttműködésüket kívánja könnyebbé és hatékonyabbá tenni a most elkészült inkubátorház.
Az igazgató közlése szerint az építkezés során nagy figyelmet fordítottak a környezetvédelemre, szélenergiát, LED fényforrásokat használnak, és a csapadékvizet is hasznosítják. A 2004-ben alapított, főként gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó, magyar tulajdonú EU Pharma Kft. tavalyi árbevétele 3 milliárd 900 millió forint, nyeresége 120 millió forint volt. Jelenleg 24 főt foglalkoztatnak, a létszám folyamatosan bővül.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





