Megválik az állam az Infoparktól
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. eladja az Infopark néven köztudatba került Informatikai és Technológiai Innovációs Park Zrt. száz százalékos részvénycsomagját. A pályázóknak június 9-ig kell benyújtaniuk igényüket a társaság részvényeinek megszerzésére – írja a Napi Gazdaság.
Az Infoparkot 1996-ban hozta létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az ELTE, a Miniszterelnöki Hivatal és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Az Infopark alapításának célja egyfajta K+F központ létrehozása a Petőfi és Lágymányosi híd közötti budai területen, ahol a bérlők és az egyetemek együttműködésével egy állami tulajdonú tudományos-technológiai jöhet létre . A társaság 25%-át plusz egy részvényt a két egyetem birtokolja, a többi részvényt a MeH és a GKM kezeli. Az állam jelenleg egy darab, százezer forint névértékű aranyrészvényt birtokol a társaságban, a tranzakció során ettől is megválik. A terület földhasználati és beépítési jogával a részvénytársaság rendelkezik, a bérlők pedig 99 évre vehetik bérbe a területet. Az ingatlanfejlesztést az IVG Immobilien AG végzi.
Az társaság jegyzett tőkéje 20 millió forint, a pályázati kiírás szerint az ajánlattevőknek épp ekkora összegű ajánlati biztosítékot kell befizetniük.

Új építésű lakóparkok Budapesten: zöld technológia, városi ritmus és kertvárosi nyugalom egy válogatásban
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Sokkoló számok a magyar lakásokról: minden második otthon elavult – és alig akar valaki felújítani

Felforgatja a kormány az Otthon Startot és a CSOK Pluszt: már építés közben jöhet a hitelpénz – hatalmas fordulat a lakásvásárlóknak

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is
Dizájn

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





