Megújult a II. János Pál pápa tér
Elkészült a II. János Pál pápa tér 4-es metró beruházásához kapcsolódó felszínrendezése, bár egy része az új vonal márciusi átadásáig még zárva marad – közölte a Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a DBR Metró Projekt Igazgatóság kedden.
A II. János Pál pápa tér körüli járdák, útfelületek 2009 októberében készültek el. A metróberuházáshoz kapcsolódva a tér Erkel Színháztól délre eső negyede újult meg. Az állomásszerkezet építésével érintett térrészt új burkolattal láttuk el, a tér Népszínház utca felőli sarkában kapott helyet a mozgólépcső kijárata, mögötte pedig az üvegdobozba érkező liftek. A kijárati műtárgy közelében egy medence is épült terasszal és gyalogoshíddal. Az állomás körüli kertészeti, parkosítási munkák az elmúlt hónapokban fejeződtek be. Azonkívül, hogy az új metrómegálló sokat javít Józsefváros közösségi közlekedésén, a térrendezésnek köszönhetően pihenési lehetőséget is kínál majd: kutyafuttató épült, több mint száz fát ültettünk – nemcsak itt, hanem a kivágott fák helyett a Fiumei úton is –, illetve jelentős mennyiségű pihenőpadot és asztalt is elhelyeztünk. A munkák előrehaladása tette lehetővé az elkészült térrész átadását, és mostantól a projekt végéig, azaz 2014 márciusáig már itt is csak a lépcső-, illetve a liftkijárat és ezek közvetlen környezete marad lezárva.
A II. János Pál pápa tér a végleges állapotát az útfelületek megújítása után nyeri el. 2014 tavaszán a BKK beruházásában új aszfaltburkolatot kap a tér
- a Kun utca és Népszínház utca közötti szakaszon;
- a Népszínház utca és Bezerédi utca közötti szakaszon;
- a Luther utca és Berzsenyi utca közötti szakaszon;
- valamint a Légszesz utca és Dologház utca közötti szakaszon.

Négy kivételes ingatlanprojekt – zöldövezeti otthonok, városi kényelem és balatoni életérzés
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Budapest új szórakozóközpontja az Óbudai-szigeten – kutyastrandtól fényparkig, minden, amitől leesik az állad!

„Életmentő injekció” az építőiparnak – az Otthon Start lehet az év nagy megmentője!

Sikeres ingatlaneladás titkai – Így készíts ütős ingatlanhirdetést az Ingatlantájolón

Újjászületés a tragédia után – hidak, parkok és új élet a Torna-patak partján Ajkán!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
