Még mindig folyik a per a Rózsadomb hotel miatt
Másfél évtizeddel a Postabank-csőd után még most is többmilliárdos per folyik az “utód” Erste Bank ellen, mert a Postabank az egykori Rózsadomb hotel tulajdonosával közösen állítólag jelentős összeget vont ki a magyar Globexből – írta a Napi Gazdaság.
A lap csütörtöki számában azt írta, hogy a németországi Globex utódfelszámolója – részben az egykori, 1998-ban 10 milliárd forintra becsült SZOT-szálló kapcsán – több milliárd forintra perli az Erste Bankot.
A másfél évtizedes követelés oka a Globex GmbH utódfelszámolója szerint az, hogy az egykori Postabank és az épület volt tulajdonosa, a Hunguest Rt. együttesen egymilliárd forint körüli összeget vett ki a Globexből, s így közvetlenül is hozzájárultak a cég bedőléséhez.
Korábban a Napi Gazdaság arról számolt be, hogy az egykori SZOT-szálló esetében a tulajdonosi helyzetben levő CIB Bank tárgyalásokat folytat reménybeli befektetőkkel az “emblematikus betontorzó” eladásáról. Erre az adhat lehetőséget, hogy a befektető Excelsior Kft. – amelynek tulajdonosi köre erősen köthető az egykori tulajdonos, becsődölt Globexhez – hajlandó a peren kívüli megállapodásra a bankkal.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!

Akár 21 millióval is megdobhatná egy 100 milliós új lakás árát az áfaemelés – de van egy nagy bökkenő

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





