Már most bukás az új cafeteria-rendszer
Jövőre aligha jelentkeznek majd tömegek a kormány kreálta Erzsébet utalványért − legalábbis a Napi Gazdaság Online tapasztalatai alapján a munkáltatók ódzkodnak az ötlettől, sőt az egész béren kívüli juttatási rendszertől.
A hétfőn megszavazott adótörvények szerint januártól a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány bocsátja majd ki az Erzsébet utalványt, ami béren kívüli juttatásként adható. A részleteket azonban rendeletben határozza meg a kormány, ami csak decemberben fog megjelenni, vagyis a munkaadóknak egy-két hét alatt dűlőre kell jutniuk, hogy a szükséges adminisztratív teendőkre is maradjon idő. Az egyetlen szektor, ahol reális lehet az Erzsébet utalvány bevezetése, a közszféra. Az állami intézmények, vállalatok közbeszerzéssel választják ki, kivel kötnek megállapodást a juttatások nyújtására, s ezeket a szerződéseket többnyire évente újítják meg − persze vannak több évre szólók is. Könnyen meg lehet fogalmazni olyan közbeszerzési kiírást, amely az üdülési alapítványt hozza ki nyertesként − elég, ha kikötik a magyarországi tulajdonosi hátteret. Nyilván a Szép kártya sem maradhat ki az állami cégek juttatásának portfóliójából. A lapnak egy közepes vállalkozás könyvelője egyenesen azt mondta, értelme sincs fenntartani a juttatási rendszert, jobb bérre váltani s beletörődni abba, hogy mind a munkaadó, mind a munkavállaló bukik. Legalább lesz mit elkölteni. Ha elfordulnak a munkaadók a juttatások nyújtásától, annak legnagyobb vesztesei a pénztárak lesznek. A rájuk vonatkozó szabályozás ugyanis egy betűt sem változott, vagyis ugyanolyan kiszámítható maradt, mi jár és mennyiért, mint eddig. A bizonytalanság persze épp ennyire szolgálhatja a javukat is. Ha ugyanis a munkavállaló ragaszkodik a juttatásához, a pénztárakra vonatkozó szabályok bizonyossága vonzó is lehet. Az egészségpénztáré biztosan, hiszen itt is lényegében azonnal elkölthető a juttatás, a nyugdíjpénztárak esetében azonban nem biztos, hogy alternatíva a kötelező spájzolás akkor, amikor nettó szinten csökken az elkölthető pénz.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

Hitelsokk a lakáspiacon? Ezekre az ingatlanokra már nehezebb kölcsönt kapni – sok vásárlás az utolsó pillanatban hiúsulhat meg
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





