Az áramszolgáltatók 62 millió forint kötbért fizettek tavaly
A lakosságot ellátó áramszolgáltatók 2010-ben a Magyar Energia Hivatal által megszabott garantált szolgáltatások minimális követelményeinek megsértése miatt 62 millió forint kötbért fizettek ki a fogyasztóknak – közölte a Magyar Energia Hivatal a 2010. évi adatokat.
A közleményben a hivatal beszámol arról, hogy az a hálózati engedélyesek, azaz azok a társaságok, amelyek továbbítják az áramot 178,4 millió forint kötbérre voltak kötelezettek 2010-ben a garantált szolgáltatások minimális követelményének be nem tartása miatt. Ebben a körben 12,6 millió vizsgált ügyből 86.655 esetben sérült a követelmény.
A lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatói körben 1,62 millió ügyből 11.409-ben sértették meg a garantált szolgáltatás minimális követelményét, amiért a fenti 62 millió forint kötbért kellett kifizetniük a szolgáltatóknak. A nem teljesített követelmények 11.409 darabszáma drasztikusan csökkent a 2008. évi 61.741 és a 2009. évi 74.874 ügy után, mert a szolgáltatók jobban dokumentálták a megkereséseket. Ennek ellenére a kötbér a 2008. évi 12,3 millió és a 2009. évi 18,9 millió forintról 62 millióra emelkedett.
Az Elmű-Émász esetében csökkent a legnagyobb mértékben a nem teljesített követelmények száma 2009-hez képest, de javult az E.ON áramcégeinél is. Az EDF Démász-nál ugyan nőtt az ilyen ügyek száma, de az EDF Démász Hálózati Kft. – az elosztói engedélyesek közül egyedüliként – automatikusan kifizette a kötbért.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





