Magyarország újabb Piramisa
Nem sokára megkezdődhet Dunaújvárosban a Casaro Hungary által kivitelezett bevásárló- és szolgáltató központ építése. A tervezett beruházás költsége elérheti a 60 milliárd forintot, s eredményeként a Tiszaújvárosi után Magyarország második Piramisa 15 ezer négyzetméternyi felületével várhatja majd a kikapcsolódni vágyókat.
Az izraeli Casaro Hungary közel 50 négyzetméteres területet vásárolt Dunaújvárosban, melyen egy 15 ezer négyzetméteres bevásárló- és szolgáltató központ építését tervezik. A számos szabadidős lehetőséget kínáló létesítmény megvalósításának teljes költsége elértheti a 23 millió eurót, ami mintegy 60 milliárd forintot jelent, azt egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy mely bank lesz a projekt finanszírozója. A tervek szerint a Piramis bevásárló központban a havi négyzetméterenkénti díj várhatóan 10-18 euró között alakul majd.
A Casaro jelentős fejlesztések megvalósítását tervezi Szlovákiában és Romániában is, ahol szintén bevásárló központot épít a tervek szerint, egyelőre az ehhez szükséges területek megvásárlása van folyamatban. A cégnek a Dunaújvárosi mellett további érdekeltségei is vannak Magyarországon, jelenleg Tiszaújvárosban épít Piramis Centert, mely várhatóan novemberben fog megnyitni, de korábban lakóingatlan fejlesztéseket is folytatott, és a jövőben is tervez ilyeneket az izraeli érdekeltségű cég.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte meg az Otthon Start hatására elszabaduló túlárazást az ingatlanpiacon
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





