Luxuslakópark épül a Tisza-parton
A Tisza Palotában 250-260 ezer forintos négyzetméterenkénti áron lehet majd lakást vásárolni
Tisza Palota néven több mint 10 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztési program megvalósításába kezdett a szegedi Tisza-parton a Real Hungary Zrt. – tájékoztatták a Napi Gazdaságot.
Az egykori Hafner-fatelep helyén lakópark és egy hozzá kapcsolódó háromszintes bevásárló- és szórakoztató központ épül. A területen 250 különböző méretű, 30-130 négyzetméter közötti, döntően luxuslakást alakítanak ki. A nagy alapterületű otthonok mindegyikéhez a folyóra néző tetőterasz is tartozik majd.
A Tisza Palotában 250-260 ezer forintos négyzetméterenkénti áron lehet majd lakást vásárolni. A komplexum számos extra szolgáltatást kínál, például a tervek szerint a pinceszinten kialakított gépkocsitárolókból a lift egyenesen a lakásokba szállítja a lakókat. A helyhatóság előírásai szerint az épületegyüttes mellett szabadidőközpontot is kialakítanak, s a teljes területet parkosítják. A teljes program várhatóan 2008 végére valósul meg.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
