Logisztika vidéken
A logisztikai fejlesztések egyelőre főváros-centrikusak, de már megindult a decentralizáció
A magyar logisztikai fejlesztések mintegy 90 százaléka a fővárosban, illetve közvetlen környékén található.
Elsősorban az M1 és M0 autópályák vonala mentén valósultak meg a fejlesztések; az M3-2/A-M0 közti területen most készül az első projekt. Az áruházláncok és a termelő vállalatok is sokáig Budapestről látták el egységeiket áruval, akkor is, ha 100 kilométert kellett szállítani azokat.
A decentralizálás megindult, de még távol áll attól, hogy a fővárosiakhoz hasonló méretű létesítmények lennének a vidéken is. Az elmúlt négy évre tehető például a székesfehérvári Logisztár felfutása. Van már kisebb logisztikai központ Nagykanizsán, Sopronban és a Győrött. Északon Miskolc és Tiszaújváros verseng egymással. Debrecen élvezi Záhony visszaszorulásának előnyeit, ráadásul bekapcsolódhat a légi áruszállításba is.
A déli végeken Szeged és Baja küzd a piacért. Mindkettőnek szerepe lenne a délre irányuló áruforgalomban, de a délszláv háború visszavetette a kereskedelmet, így logisztikai szolgáltatásra sem volt igazán szükség.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Exkluzív budapesti lakóparkok – prémium otthonok a jövőnek

1,5 millió forintot kell fizetnie, aki Győrújbaráton akar élni – brutális szabályt hozott az egyik leggazdagabb falu

Megszűnik az ÉMI önállósága – beolvad a Közlekedéstudományi Intézetbe!

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
