Lego-gyár épül Nyíregyházán
A dán Lego csoport nyáron kezdi meg új nyíregyházi gyárának építését – jelentette be Jens Peter Clausen, a Lego Manifacturing Kft. ügyvezető igazgatója.
A 125 millió euró, jelenlegi árfolyamon mintegy 37,5 milliárd forint költségből épülő, 80 ezer négyzetméteres gyárkomplexum 2014-re készül el. Az ügyvezető igazgató kiemelte: az új gyárban, amely a 36-os számú, Nyíregyháza – Polgár közötti főút déli oldalán, az M3-as autópálya nyírségi szakaszához közel épül, a termelési csúcsidőszakban 2.600-3.200 közötti munkavállaló dolgozhat majd. 2013-ban kezdi meg a Lego a csomagolóüzem felépítését, rá egy évre pedig a fröccsöntőét. 2015 szeptemberére pedig a teljes tevékenység átkerül az új, saját tulajdonú gyárba, ahol a gyártási kapacitást is 30 százalékkal növelni szándékozik a dán cég. Nyíregyháza egyike azon öt helyszínnek a világon, ahol a Legót gyártják. Két gyár van Dániában, egy-egy pedig Csehországban, Mexikóban és nálunk. Nyíregyházán ma 38 ezer négyzetméteren folyik a gyártás, 2010-ben 8,9 milliárd darab kocka készült, ez mintegy negyede a globális termelésnek. Ebből 650 millió volt a Duplo elem 2010-ben – ezekből innen látják el világot, mivel csak nálunk gyártják.

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Tavaly még lecsaptak volna rá, ma hónapokig áll: megfordult a dél-pesti lakáspiac

Elolvadt az Otthon Start előnye: végül az eladók járhattak a legjobban
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




