KSH: tovább zsugorodott az építőipar
Az építőipar termelése 2013 januárjában 4,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva. Decemberhez képest szezonálisan kiigazítva 1,5 százalékkal csökkent a termelés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
A 2013 januárjában kötött új szerződések volumene 0,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel azelőttinél. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 31 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére kötötteké viszont 64,7 százalékkal emelkedett. A növekedés az előző évi alacsony bázis mellett néhány, közútfejlesztésre januárban kötött szerződésnek köszönhető.
Az építőipari vállalkozások idén január végi szerződésállományának volumene 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az építőipari vállalkozások idén január végi szerződésállományának volumene 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké egyötöddel kisebb, az egyéb építményeké 43,1 százalékkal magasabb volt, mint 2012 januárjában. Az emelkedés elsősorban a még 2012-ben közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és közműépítésre kötött nagy értékű szerződések következménye.
Januárban gyorsult az építőipari termelés visszaesésének üteme decemberhez képest, amikor 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Tavaly az év egészében 5,9 százalékkal csökkent az ágazat termelése, míg egy évvel korábban még 7,8 százalékos visszaesést mért a KSH.
A KSH megjegyzi: az adatok elemzésénél célszerű figyelembe venni, hogy januárban az építőipar egy átlagos hónap termelésének mintegy 60 százalékát állítja elő.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





