Kommunikációs kormányzati baki miatt reklámkampánnyal hirdeti az árfolyamrögzítést a kormány
Megkezdte a kormány az árfolyamrögzítési program népszerűsítését. A kampány rádiós eleme a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában például szerdán reggel 7 órakor volt hallható, a TV-s reklámszpotot pedig már előző este 9 órakor is leadták a hírTV-ben.
“Törlesztési plafon, jó hír az adósoknak” – így kezdődik a hirdetés szövege, majd azzal folytatódik, hogy az árfolyamrögzítést azért érdemes a devizahiteles adósoknak igénybe venniük, mert így az árfolyamrögzítés hároméves időtartama után a gyűjtőszámlán felhalmozott összeg miatt a bank legfeljebb 15 százalékkal emelheti a törlesztőrészletüket. A szöveg megfelel a néhány nappal ezelőtt elfogadott kormányrendeletnek, de aki nem ismeri jól az árfolyamrögzítés feltételeit, esetleg nincs tisztában a gyűjtőszámla fogalmával. A hirdetés nem hangsúlyozza, hogy a hároméves védett periódus lejárta után a teljes törlesztőrészlet emelkedése bőven meghaladhatja a 15 százalékos korlátot, kedvezőtlen devizaárfolyamok esetén annak többszöröse is lehet.
A kormányzati kommunikáció ezzel kapcsolatban korábban sem volt egyértelmű. Szijjártó Péter az MTI szerint augusztus 2-án azt mondta, hogy a szabályozás értelmében az árfolyamgát időszakának 2014 végi lejárta után a törlesztőrészlet legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb, mint az árfolyamgát időszakában. A Kormány.hu oldalon közzétett augusztus 12-i közleményben ellenben ez állt: “A kormánynak az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei az árfolyam-rögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek.” A kommunikációs államtitkárság egy másik, szintén augusztus 12-i közleményében pedig az áll, hogy Nátrán Roland “helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az árfolyamgát után sem nőhet 15 százalékos mértéknél jobban a havi törlesztőrészlet”.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz

Otthon Start-láz: milliókat nyerhetünk, de közben veszélyesen túltolhatjuk az ingatlanpiacot – jön a kijózanodás?

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
