Járatritkításra áremelésre kell számítani a BKV-nál

Az áremelésnél is nagyobb érvágás lehet a családoknak a diák- és nyugdíjaskedvezmények megszüntetése. Az állam által nyújtott fogyasztóiár-kiegészítés ugyanis csak a kedvezmények 20 százalékát fedezi, ami évente tízmilliárd forintos bevételkiesést okoz a közlekedési társaságnak. A cég megmentésére kidolgozott intézkedési tervben a fenti kedvezmények visszavonása is szerepel, amelynek következtében 2370 forinttal drágulna például a tanulóbérlet. Az áremelések menetdíjbevételre gyakorolt hatását egyelőre nem vizsgálták: erre most nincs idő.

A BKV január 27-én – az MKB lejáró, kilencmilliárd forintos hitelének visszafizetésekor – fizetésképtelenné válik. (Hitelkiváltásra már nincs mód.) Erről Várszegi Gyula megbízott vezérigazgató értesítette a hónap elején Tarlós Istvánt. A főpolgármester az immáron belátható közelségbe kerülő csőd miatt rendkívüli közgyűlést hívott össze szerdára. A BKV lesz az egyetlen napirendi pont. Nem csoda, az alkatrészbeszerzést már le kellett állítani.

Az 58 milliárdos adósságtörlesztési kötelezettség, a 41 milliárdos folyó működési hiány – tetézve a 32 milliárdos normatív támogatás decemberi befagyasztásával – megoldhatatlan matematikai képlet elé állítja a BKV-t, illetve a fővárosi önkormányzatot – olvasható az előterjesztésben. A budapesti tömegközlekedés idei működtetéséhez 73 milliárd forint hiányzik az adósságszolgálat nélkül.

A főváros ugyan saját kézbe vette a takarítást, lemondta a biztosítások javát, nekilátott a buszüzemág részleges kiszervezésének, csökkentette a vezetői béreket, új tendert írt ki a reklámfelületek értékesítésére, felmondta a kollektív szerződést, szigorította a jegyellenőrzést, de mindez együtt is kevés. Ráadásul a remélt megtakarítás, illetve bevételnövekedés csak később jelentkezik. A csőd viszont most fenyeget. A főváros saját hatáskörben kivitelezhető intézkedési csomagjában az áremelés mellett a BKV teljesítményének 10–30 százalékos csökkentése is szerepel. Ez a gyakorlatban járatritkítást, illetve járatmegszüntetést jelent. Ennek szellemében – a várt teljesítmény és a fedezet összhangba